Magyar útkeresés Bizánc és Róma közt

Magyar útkeresés Bizánc és Róma közt
Nagyvárad- Szerda este az Ady Endre Líceumban elkezdődött az RMDSZ Bihar megyei szervezete által indított Szacsvay Akadémia történelmi moduljának V. évadja. Fodor István régész, történész tartott előadást Bizánc és Róma között: a honfoglaló magyarok útkeresése címmel.

A folyosón is ültek néhányan, annyi érdeklődőt vonzott szerda este a Szacsvay Akadémia idei, Magyarország és Európa- Kényszerek és lehetőségek a magyar történelemben című moduljának nyitóelőadása. Az egybegyűlteket Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte.
Meglepő kijelentést tett Bizánc és Róma között: a honfoglaló magyarok útkeresése című expozéja elején Fodor István régész, a Magyar Nemzeti Múzeum címzetes főigazgatója. Noha általában a történészek nem szeretik, ha azt kérdezik tőlük, mi lett volna ha…, azt mondta: nem ostobaság ezzel a gondolattal eljátszani, hiszen birodalmak és népek sorsa múlhat azon, hogy jó vagy rossz döntést hoz, illetve irányt választ az éppen regnáló uralkodó vagy államfő.
Az időutazást 750 körül indította, amikor a magyarok elindultak az Uraltól, az arabok pedig rátámadtak a kazárokra, és verességet mértek rájuk. A magyarok kettészakadtak: egy részük az Ural lábainál maradt, a másik felük pedig nyugat, a Donyeck folyó felé vette az irányt, ahol Levedi vezetése alatt létrehozták az első, kettős irányítású nagyfejedelemséget (Levédia). Ez egy nomád államalakulat volt, erős kazár hatással. Ahogy azonban fejlődött a társadalom, áttértek a földművelésre és átalakult a hitviláguk, vagyis pogányok maradtak, de egyistenhitűek lettek (a kék eget, azaz Tengrit tisztelték). Az életútjuk szorosan kapcsolódott Bizánchoz, és az egyik térítő püspökségnek köszönhetően a kereszténység bizonyos elemeivel is megismerkedtek, így a magyaroknak már keleten voltak fogalmaik Krisztus tanításairól- magyarázta a történész.

Térítő püspökök

850-895 között az Etelközben éltek, és kalandozó hadjáratokat tettek nyugaton: általában valamelyik civakodó fél oldalán avatkoztak be zsákmányért és adóért. 907-ben Pozsonynál jelentős csapást mértek a német seregekre, nyugati útjaik során pedig hamar megismerték a frankokat, a cseheket és az itáliaiakat is, így valószínűsíthető, hogy tudták, hogyan éltek a korabeli európai népek. 948-ban Bíborbanszületett Konstantin megkeresztelte Bulcsú bírót és a fejedelem fiát, 953-ban a gyulát is, és görög térítő papok jelentek meg a mostani Magyarország, illetve Erdély területén, akik egészen az Anjouk-ig maradtak. Az augsburgi veresség azonban óvatosságra intette a magyarokat, ezután inkább kelet felé orientálódtak, de ottani további portyázásaik is katasztrofális eredményeket hoztak, így ezekkel is felhagytak.
A 10. század második felében döntően megváltozott a geopolitikai helyzet, ugyanis 962-ben XII. János pápa német-római császárrá koronázta I. Ottót. Ezzel egy olyan birodalom jött létre, mely egészen Napóleonig meghatározta Európa életét, illetve megalakulásakor kényszerhelyzet elé állította a magyar fejedelemséget. Egy bizonytalan forrás szerint XII. János pápa térítő püspököt küldött Magyarországra, azonban a főpapot és küldöttségét útközben Ottó elfogta. (A magyarok azért nem német térítőket igényeltek, mert Augsburgból okulva attól féltek, hogy így a németek vazallusai lesznek, akárcsak a csehek.)

Géza fejedelem

970-ben Géza ült a fejedelmi trónra, aki Fodor István szerint olyan formátumú uralkodója a magyar történelemnek, mint Árpád, Szent István, Szent László, III. Béla vagy IV. Béla, csak a többi történész nem ismeri el az érdemeit, mert „rossz sajtója volt”. Állítását azzal támasztotta alá: egy sor változást vezetett be, például leszámolt a nomád hagyományőrző magyar arisztokráciával, mely addig élvezte a kalandozások gyümölcseit, és az ő idejében alakult ki a faluszerkezetek rendszere. Emellett rájött arra, hogy Magyarország úgy maradhat fenn, ha nem háborúskodik, hanem kibékül a szomszédos népekkel, hogy szellemileg is beépülhessen a korabeli Európába. Térítő papokat kért Nyugatról is, és ő maga is megkeresztelkedett. Nyugati szövetségeseket keresett, de nem tiltotta meg a keleti keresztény vallás terjedését sem. „Igazi államférfi volt, és a céloknak megfelelően cselekedett. Bár ő a lelke mélyén valószínűleg soha sem vált valódi kereszténnyé, mégse állt ellen ennek, és a fiát, Vajkot is keresztény hitre nevelte, mert tudta, hogy a magyar érdek ezt kívánja, e nélkül kompromitálódik az európai jövő”- fogalmazott a történész.

Ciucur Losonczi Antonius