Magyar tantárgyverseny Moldvában

Akt.:
Magyar tantárgyverseny Moldvában
Tegnap, március 3-án ért véget a Mikes Kelemen országos Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny, immár IX. alkalommal megszervezett, Bákó megyei szakasza. Az eseménynek a bákói Domnița Maria I-VIII. osztályos iskola adott otthont, melynek igazgatónője, Deaconu Elisabeta Cecilia, igencsak nagy szeretetettel fogadja be minden évben a moldvai magyarság ezen megmérettetését.

 

Az eltelt kilenc év alatt sokan tiszteletüket tették ezen a rendezvényen, rangos és ismert javító-tanárok állították mérce alá az idénre már 24 moldvai csángó településről összesereglett 73 tanulót, akik négy kategóriában, korcsoportban mérték össze az iskolai, valamint az iskolán kívüli magyar órákon elsajátított tudásukat. Tiszteletre méltó, hogy a Bákó megyei főtanfelügyelő, Lazăr Florin, is tiszteletét tette ez alkalommal, váratlan betoppanása azonban nem riadalmat, a szokásos „lóti-futi” effektust, hanem inkább örömet váltott ki, mind a szervezőkből, mind Anghel Năstase roma kisebbségi tanfelügyelőből, aki a magyar oktatás érdekeit hivatalosan képviseli a Bákó megyei tanfelügyelőségen. Utóbbi ismételten hangot adott elismerésének, mellyel az oktatási programban dolgozó oktatók végzik mindennapi munkájukat.

 

Míg a gyerekek legjobb tudásuk szerint azon „törekedtek”, hogy a „legeszesebben” megoldják a tantárgyverseny tételeit, addig a moldvai magyar oktatásért dolgozó pedagógusok, jelenlegi munkáltatójukkal a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnökével tárgyaltak. Burus Siklódi Botond elnök úr vezetésével, arról folyt a beszélgetés, hogyan tudnák az oktatási program átszervezésében felmerülő kérdéseket megelőzni, a már felmerült kérdések megválaszolásában ki tud segíteni. A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány is képviseltette magát ezen a találkozón, volt olyan kérdés, melyre az AMMOA képviseletében jelenlevő Petrás Robi már ismerte a megoldást, de ott volt Bartha András és Pogár Laci is, akik szintén megnyugtató válaszokat tudtak adni a tanárok felvetéseire.

 

A kiadós ebéd után mindenki türelmetlenül várta az eredményhirdetést, a zsűri pedig szorgosan és pontosan igyekezett, Borbáth Erzsébet nyugdíjazott igazgatónő felügyelete alatt, Márton Béla tanár úr és Szolláth Hunor közreműködésével, hogy a sokszor csak fél pontos különbségeket is a legigazságosabban értékelje. Mint az „nálunkfelé” történni szokott, az eredményhirdetés nem csak a gyerekeknek szerzett örömet, hanem felkészítő tanáraiknak is.

 

„Erőst örömesen” meséltek a javító-tanárok, a dolgozatokban észlelt vidámságokról, elmés megoldásokról, szívhez szóló fogalmazványokról. Mint amikor a „serény” ellentétét kellett fokozni, és a megoldást az „eszes” szerző, nemserény, nemserényebb és legnemserényebb formában vetette papírra. Kiemelten értékelte Borbáth Erzsébet pedagógus, a már csak a moldvai magyarság, mindennapi szókincsében élő szavak használatát, biztatva a gyerekeket, hogy az irodalmi magyar nyelv elsajátítása közben, ne feledjék el ezeket a régies szavakat, kifejezéseket. Íme azok, akik a legjobbak közt is kiemelkedtek:

 

 

 

I-IV. osztály

 

Tamaș Sebastian

 

 

I. helyezés

 

 

IV. osztály

 

 

Dumbravény

 

 

Majzik Tamás

 

Ghiurca Valentin L.

 

 

II. helyezés

 

 

IV. osztály

 

 

Külsőrekecsin

 

 

Bodó Judit

 

Jitaru Ștefania Ioana

 

 

III. helyezés

 

 

III. osztály

 

 

Lészped

 

 

Márton Attila

 

 

 

V-VI. osztály

 

Vata Gabriel

 

 

I. helyezés

 

 

V. osztály

 

 

Kostelek

 

 

Ferencz András

 

Cochior Ramona

 

 

II. helyezés

 

 

VI. osztály

 

 

Dumbravény

 

 

Majzik Tamás

 

Radu Anamaria

 

 

III. helyezés

 

 

VI. osztály

 

 

Gajdár

 

 

Mihály Szende

 

 

 

VII-VIII. osztály

 

Budău Cătălin Andrei

 

 

I. helyezés

 

 

VIII. osztály

 

 

Magyarfalu

 

 

Gál Veronika

 

Köne Emma

 

 

II. helyezés

 

 

VIII. osztály

 

 

Kostelek

 

 

Ferencz András

 

Radu Monica

 

 

III. helyezés

 

 

VIII. osztály

 

 

Gajdár

 

 

Mihály Szende

 

 

 

IX-XII. osztály

 

Polcovnicu Irina

 

 

I. helyezés

 

 

XI. osztály

 

 

Külsőrekecsin

 

 

Bodó Judit

 

Panțiru Ieronim

 

 

II. helyezés

 

 

XII. osztáy

 

 

Bákó

 

 

Grădinaru Daniela

 

Tulbure Bianca

 

 

III. helyezés

 

 

XI. osztály

 

 

Lujzikalagor

 

 

Szász Csilla

 

 

 

Köszönet mindenkinek, akik a rendezvény zökkenőmentes lebonyolításában segédkeztek. Köszönet a gyerekek zavartalan munkálkodását felügyelő kollégáknak, azoknak is, akik tételjavaslataikkal segítettek, meg mindazoknak, akik egész tanévben készítették tanítványaikat erre a megmérettetésre. Köszönet a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének, mely jelenleg a moldvai magyar oktatási programot működteti, töretlenül.

 

 

 

 

 

 

 

Márton Attila, lészpedi tanító bácsi