Magyar színészóriások a várszínpadon

1Comment
Magyar színészóriások a várszínpadon
Ötödik alkalommal szervezi meg a Nagyváradi Nyári Színházi Fesztivált a Nagyváradi Magyar Diákszövetség közösen a nyíregyházi, idén 25 esztendős Mandala Dalszínházzal és az RMDSZ Bihar megyei szervezetével. Az idei évadban kilenc előadásra várják a színházszerető közönséget a váradi várban lévő nyári színházban.

Az első előadás A kellékes lesz, erre július 6-án, 21órától kerül sor. A Marica grófnő július 9-én ugyancsak 21 órától kerül színpadra, július 15-én 21 órától pedig a Zenés találkozások. A Rejtősködők, avagy a négy piros dugóhúzó című vígjáték bemutatóját július 21-én 21 órától tartják meg. A Hello, Dolly! Broadway musicalt kivételesen a Szakszervezetek Művelődési Házában rendezik meg július 27-én, 21 órától. Augusztus 6-án, szintén 21 órától a várbéli nyári színházban tekinthető meg a Nejem a neten című komédia, míg augusztus 14-én 21-től Az elűzött álom szerepel műsoron. A Lúdas Matyi zenés játék augusztus 20-án 17 órától kerül színpadra. A színházfesztivál záróelőadása az István, a király, a rockopera augusztus 26-án 20 órától tekinthető meg.

Dobos László fesztiváligazgató szerint az idei ajánlat az eddigi legszélesebb színházi spektrumot öleli át. A kilenc előadás bármely nagyváros nyári programjában szerepelhetne, hisz mind szakmailag, mind közönségbaráti szempontból a helyén van,

A várszínpadon a nagyváradiak és a Bihar megyei magyarok által ismert színészlegendák jelennek majd meg, akik garanciái a minőségi szórakozásnak és a jubileumi évadnak. Olyan színészóriások érkeznek Nagyváradra a nyéri színházi fesztivál keretében, mint Kern András, Bodrogi Gyula és Voith Ági, Détár Enikő, Győri Péter, Bozsó József, Teremi Trixi, Benkóczy Zoltán, Lukács Sándor, Magyar Attila, Nyertes Zsuzsa, Harsányi Gábor, Cseke Katinka, Mikó István, Bódis Gábor, Kovács Attila, Rozsályi Márkó, Vajnárovics Viktória, Cserjési Beatrix vagy Varga Miklós.

„Évek óta arra törekszünk, hogy legendás televíziós és színházi személyeink testközelbe kerüljenek produkciójuk által a Bihar megyei publikumhoz”, mondta Szabó Ödön, aki jelezte, hogy immár egy újabb halhatatlan színészi kör lesz a nagyváradi várszínház vendége. „Az elmúlt évek partnersége immár ezzel az ünnepi évaddal úgy néz ki, végérvényesen gyökeret vert Nagyváradi nyári kulturális életében” – tette hozzá az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke. „Külön örülök annak, hogy immár nyugodtan kijelenthetjük határon innen és túl törzsközönsége is van a fesztiválnak. A cél, hogy ebben az lvben ezt bővítsük” – mondta Szabó Ödön.

A bérletek és a jegyárak tekintetében a szervezők és a Mandala Dalszínház vezetői egyetértettek abban, hogy a korábbi években kialakult gyakorlatot követve a jubileumi évben is kedvező árakat kínálnak a közönségnek, hogy az előadások minden bihari magyar színházkedvelő számára elérhetővé váljanak. A kilenc előadásra szóló bérlet ára mindössze 99 lej. A bérleten kívül vásárolt belépőjegy ára 16 lej a következő előadásokra: Zenés találkozások, Rejtősködők, Az elűzött álom, Lúdas Matyi; és 20 lej az alábbi produkciókra: A kellékes, Marica grófnő, Hello, Dolly!, Nejem a neten és az István, a király.

„A diákcsapat az elmúlt években felnőtt a szervezési feladatokhoz. Szinte külön meteorológiai szolgálatot hoztunk létre, hogy jó döntéseket hozzunk és az előadások rendben a közönség elvárásainak megfelelően, ha kell, pillanatok alatt áthelyezhetővé váljanak és erről mindenki értesüljön” – nyilatkozta Nyíri Tamás, az NMD elnöke. „Reméljük, idén nem az időjárással, hanem a tavalyi évhez hasonlóan a gyors bérlet- és jegyeladással kell küzdenünk, hisz nagyon kedvező ajánlatot sikerült összehozni.”

Jegyek és bérletek korlátozott számban kaphatók szerdától az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ideiglenes székházában, a Kossuth (ma Independenței) utca 11. szám alatt 9 és 16 óra között, 15 és 20 óra között a Nagyváradi Magyar Diákszövetség Fekete Sas-palotabeli székházában, valamint 17 órától éjfélig a Körös utcai Gekko klubban.



1Comment

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

HTML version of comments