Magyar Polgármesterek VII. Világtalálkozója

Magyar Polgármesterek VII. Világtalálkozója
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége kétévente rendezi meg a polgármesterek világtalálkozóját. Június 28–29–30-án immár VII. alkalommal gyűltek össze, hogy összegezzék tapasztalataikat.

A határon túli polgármesterek nagyobb létszámban képviseltették magukat ezen a nagy horderejű eseményen, mint az anyaországi társaik. Öröm volt nézni a kis tolongást a bejárati regisztrációnál, ahol irányadó táblák mutatták, hogy az erdélyi, szlovákiai, ukrajnai, szerbiai, újvidéki, horvátországi, szlovéniai vendégek hol kaphatják meg az előadásra feljogosító belépő kártyájukat.

Nekünk és rólunk

A találkozónak ez alkalommal is Gödöllő város, a Szent István Egyetem adott otthont, az esemény fővédnöke dr. Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke volt. A rendezvényt 28-án a Magyar Szabadság Napja ünnepi megemlékezéssel nyitották meg, majd a Magyar Szabadság Díj átadása után színvonalas ünnepi műsort nézhettek meg a jelenlévők. A vasárnapi hivatalos megnyitón dr. Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) elnöke, Gödöllő város polgármestere köszöntötte mindazokat, akik eljöttek a rendezvényre, hiszen „ez nekünk és rólunk szól a jobb együttműködés érdekében”. Ezután olyan neves személyiségek tartottak előadást, mint dr. Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke, Bajnai Gordon fejlesztési és gazdasági miniszter, Kósa Lajos parlamenti képviselő, Debrecen város polgármestere, dr. Szabó Hajnalka EU-tanácsadó. A világtalálkozón ez évben is átadták a MÖSZ által alapított egyik legrangosabb polgármesteri elismerést, az Ezüstlánc-díjat, amelyet a kiemelkedő polgármesteri munka elismeréseként egy anyaországi és egy határon túli magyar polgármesternek ítélnek oda. Délután három szekció kezdte el munkáját: településüzemeltetés-településfejlesztés; önkormányzati reform; a magyar nemzet lehetőségei Európában a határnyitás után. A jelenlévők szabadon dönthettek, hogy melyik szekció munkájában kívánnak részt venni.

Záró plenáris ülés

Hétfő tulajdonképpen a záró plenáris ülés volt. Dr. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke A magyar–magyar együttműködés új lehetőségei és a határon átnyúló fejlesztés aktuális kérdései a Kárpát-medencében címmel tartott előadást. Őt követte volna György Ervin, Kovászna megye prefektusa A kisebbségi érdekérvényesítés keretei Romániában című előadásával, de az utolsó pillanatban a román hatóságok nem engedélyezték az előadás megtartását, így mindenki döbbenettel vette tudomásul az EU-tag Románia felső vezetésének ezen döntését. Az Állami Számvevőszék elnöke Önkormányzatiság és gazdálkodás című előadását mutatta be, majd utolsónak Varga Mihály, a Parlament Költségvetési, Pénzügyi és Számvevőszéki Bizottságának elnöke az Alagútból alagútba, avagy mi lesz veled magyar gazdaság? című előadásában boncolgatta volna a jelenlegi gazdasági helyzetet és a jövőbeni kilátásokat, ha tiszteletét tette volna a rendezvényen, azonban az utolsó pillanatban ő is meghátrált.

Elismerték munkásságát

A Magyar Polgármesterek VII. Világtalálkozójának záró momentumaként került sor az Aranypecsétgyűrű-díj ünnepélyes átadására. A Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) által alapított díjat a kiemelkedő polgármesteri munka elismeréseként három anyaországi és egy határon túli magyar polgármesternek ítélték oda. Az idén Vitályos Barna, Hegyközcsatár község polgármestere vehette át ezt a rangos, munkásságát elismerő kitüntetést. Az Aranypecsétgyűrű átadása előtt egy kisfilmben mutatták be Vitályos Barna életét, munkásságát.

Méltatás

„A partiumi Hegyköz négy településének polgármestere, Hegyközcsatár, Hegyköztóttelek, Síter és Sítervölgy az ő igazgatása alatt működik. Pályáját helyettesítő tanárként kezdte és már akkor megtapasztalta az iskolák és óvodák leromlott állapota miatti nehézségeket. 1996-ban indult és jutott be tanácsosként a Hegyközcsatári Helyi Tanácsba az RMDSZ színeiben, 2000-től 2003-ig alpolgármester, majd a hét falut egyesítő Önkormányzat szétválásakor a már említett négy település polgármestere lett. Munkája eredményeként jelentős állami támogatásokat sikerült szereznie a települések fejlesztéséhez. Vitályos Barna a legszegényebbeknek is utat tudott mutatni saját sorsával, hiszen a gyermekével történt súlyos balesett után a drága műtétek miatt teljes vagyonát elvesztette, de talpra tudott állni és tenni akarása meghozta gyümölcsét. Megpróbált helytállni, nem elveszni az élet sűrűjében, hanem kiemelkedni, és kemény munkával dolgozva, hogy a Hegyköz felemelkedése fejlessze családját és gyermekét, hogy becsülettel helyt álljon magyarságunk megmaradásáért” – hangzott el a bemutató kisfilmben.

Emlékplakett

Kihasználva az ünnepi hangulatot a község küldöttsége egy emlékplakettet adott át Hegyközcsatár község lakosai, politikai, civil szervezetek, egyházak, tanügyi és egészségügyi intézmények nevében a meghatódott és könnyeivel küszködő Vitályos Barna polgármesternek a községért tett példamutató és kiemelkedő munkájának elismeréséül, amelyre a következő bibliai idézetet vésték: „Fizessen meg az Úr a te cselekedetedért, és legyen teljes a te jutalmad az Úrtól.”

Nagyon sokan, ismerősök és ismeretlen polgármester kollégák gratuláltak Vitályos Barnának a megérdemelt kitüntetéshez, de sajnálattal tapasztalta a tudósító, hogy sok Bihar megyei polgármester társa – talán irigységből – „elfelejtett” egy kézfogást átnyújtani kollégájának, annak az embernek, akivel minimum hetente egyszer találkoznak.

Tóth Zsigmond