Magyar osztályba kell járatni

Magyar osztályba kell járatni
Nagyvárad- Csütörtök délelőtt az RMDSZ székházában sajtótájékoztatót tartott Biró Rozália szenátor, melynek egyik témája az anyanyelvhasználat volt.

A Biró Rozália által tartott csütörtöki sajtótájékoztató egyik témája az anyanyelvhasználat volt, annak apropóján, hogy február 21-én ünnepeljük Az anyanyelvek Nemzetközi Napját. A szenátor asszony hangsúlyozta: az RMDSZ egyik célkitűzésének tekinti, hogy minden magyar gyermek magyar óvodába, illetve iskolába járjon, hiszen ez az anyanyelvhasználat biztosításának és bővítésének egyik formája, a romániai magyar nyelvű oktatás színvonala pedig magas és sokrétű. Ezt különös fontos kiemelni, hiszen az adatok továbbra is azt mutatják, hogy a népességfogyás mellett az is közrejátszik abban, hogy a magyarul tanuló gyermekek részaránya nem egyezik meg a magyarság százalékos hányadával, hogy vannak olyan magyar családok, amelyek különféle okok miatt román osztályokba íratják gyermekeiket.

Számadatok

Országos szinten a 2013-2014-es tanévben 33.806 magyar bölcsődei és óvodai hely van betöltve, az 1833 csoporttal 2400 pedagógus törődik. Az elemi oktatásban érintett, magyarul tanuló 52.963 kisdiákkal ugyanakkor 3721 tanító foglalkozik. Bihar megyében, ahol a magyarság részaránya körülbelül 25 százalékos, 3497 gyermeket visznek most a szülők magyar bölcsődébe és óvodába, 6417 kisdiákot magyar elemi osztályokba, ami az összgyermeklétszámnak csupán a 22,85 százaléka. Az általános iskolai oktatás esetében még tovább romlik az arány (20,8%), és a helyzet nem javul a felsőbb tagozatoknál sem: elméleti líceumi oktatás- 16,83%, szakoktatás- 14,96%.

Ciucur Losonczi Antonius



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .