augusztus 7-ig

2020.07.16. 19:41

Civil szervezetek is pályázhatnak a Magyar falu program kiírásaira

ingatlanfejlesztésre, gépjárműbeszerzésre, kis értékű eszközfejlesztésre, vagy rendezvények megszervezésére nyújthatók be pályázatok.

A települési önkormányzatok és az egyházközségek mellett civil szervezetek is benyújthatják pályázataikat a Magyar falu program különböző kiírásaira – mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Békés megyei Csabacsűdön, a helyi fejlesztések átadásán csütörtökön.

Gyopáros Alpár az esemény után az MTI-nek elmondta, az idén elindított, a kistelepüléseken élők életkörülményeinek javítására létrehozott Falusi civil alapban négy tevékenységi körre, ingatlanfejlesztésre, gépjárműbeszerzésre, kis értékű eszközfejlesztésre, vagy rendezvények megszervezésére nyújthatók be pályázatok.

Erre a kiírásra augusztus 7-ig van lehetőségük pályázni a falusi civil szervezeteknek – tette hozzá.

A kormánybiztos szólt arról is, hogy a kabinet döntése értelmében a faluprogram pályázati rendszere 40 milliárd forint többletforrással egészül ki, erre az összegre várhatóan a következő hetekben írják majd ki a pályázatokat.

Gyopáros Alpár megjegyezte, a falusi fejlesztéseket, a mellékúthálózat rekonstrukcióját és a falusi csok alprogramját is magában foglaló Magyar falu program teljes keretösszege tavaly 150 milliárd forint volt, idén ez az összeg elérte a 200 milliárd forintot, jövőre pedig átlépheti a 250 milliárd forintot.

Dankó Béla, a térség fideszes országgyűlési képviselője köszöntőjében arról beszélt, a kormány a pályázati források biztosításával szeretne lehetőséget teremteni a vidéki települések fejlesztésére és élhetőbbé tételére.

Molnár József, az 1744 lelkes Csabacsűd Fidesz-KDNP-s polgármestere az eseményen elmondta, a faluprogram kiírási keretében 36,7 millió forintot nyert el a település. Négy nyertes pályázat révén az orvosi rendelő rekonstrukciójára csaknem 20 millió forintot, a művelődési ház felújítására több mint 12 millió forintot, a közösségi terek és az óvoda udvarának fejlesztésére pedig 4,2 millió forintot fordíthattak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában