Magyar kezdeményezésverseny EU-s szinten: mi is ez?

Magyar kezdeményezésverseny EU-s szinten: mi is ez?
Lehet már polgári kezdeményezésekkel élni az EU-ban. Az EMNP, az RMDSZ és az SZNT egyből élt is vele. Főleg a mozgósítást szolgálja, s a vele összefüggő kampány egybeesik az EP-választási kampánnyal…

Sokat hallani mostanában az az európai polgári kezdeményezés intézményéről, amelyet nemrég vezetett be az Unió. És amelynek nyomán máris – egymáshoz hasonló – kezdeményezéssel élt EMNP, az RMDSZ és az SZNT is. Egy tegnapi sajtótájékoztató kapcsán közérthetőségre törekedve ismertetjük, mi ez és hogyan áll magyar vonatkozásban.

Az úgynevezett európai polgári kezdeményezés lehetőségét tavaly áprilistól vezették be az EU-ban. Lényege, hogy ha 1 millió uniós polgár összefog, közvetlenül részt vehet az uniós szakpolitikák kialakításában azáltal, hogy az Európai Bizottságot jogalkotási javaslat előterjesztésére szólítja fel. Romániából ilyen kezdeményezésekkel élt is már három magyar politikai alakulat is. Mindannyian úgymond azt szeretnék elérni, hogy az Európai Bizottság alkosson uniós szintű előírást az őshonos nemzeti kisebbségek védelmére. Csakhogy emögött más is van még: amennyiben az EMNP, az RMDSZ és az SZNT egymástól különálló polgári kezdeményezési beadványai közül valamelyik (vagy akár mindegyik, mert ez is lehetséges) zöld utat kap az előzetes normakontroll után, akkor elindulhat a támogató aláírások gyűjtése az egymillió kézjegyért. Ez gyakorlatban lényegében egyfajta kampányt jelent – ami egybeesik az EP-választási kampánnyal, de legalábbis nagyon közel van ahhoz. Az EP-választások jövő májusban esedékesek, nagyjából ugyanekkorra konkretizálódhatnak a polgári kezdeményezések kampányai is, vagyis mozgósítási szerepük lesz leginkább. Egyébként a finalitás kérdéses: amennyiben valamelyik erő saját kezdeményezése révén valóban összegyűlne az egymillió támogató aláírás, az akkor sem kötelezi Európai Bizottságot jelen esetben például az őshonos nemzeti kisebbségek védelmét előíró normatíva megalkotására, ez csak felszólításnak számít végül, aminek a Bizottság vagy eleget tesz, vagy nem.

Helyzetkép

Hogy hogyan állnak a romániai magyar politikai erők ugyanabban a témában készített polgári kezdeményezései? Erről nemrégiben már összefoglalót közöltünk lapunkban, ma pedig az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) részéről Szilágyi Zsolt alelnök sajtótájékoztatón összegezte a helyzetet. Kérdéseinkre elmondta: az EMNP kezdeményezésének lényege, hogy az Európai Bizottság olyan előírást alkosson, amelyik az őshonos nemzeti közösségekhez tartozó egyének védelméről rendelkezik, emellett a nemzeti kulturális örökség védelmét is megszabja. Ehhez hasonló az RMDSZ saját kezdeményezése is. Az SZNT a maga részéről azt kezdeményezte, az EB olyan előírást dolgozzon ki, amelyik az őshonos nemzeti közösségeket az általuk lakta zónákat körülhatárolva védené.

Az EMNP már kért előzetes normakontrollt a saját felvetésére uniós szakértőktől: azt a választ kapta, hogy a szövegváltozat valószínűleg nem menne át a jogi szűrőn, mivel a kisebbségvédelem nem uniós, hanem tagállamonkénti kérdéskör. Ezért most átszövegezik a kezdeményezésüket, hogy megfelelő jogi nyelvezetű legyen. Közben az RMDSZ egy másik – alapelveiben hasonló – keretszabályozás szövegét dolgozta ki, amelyet elfogadtatott az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) dél-tiroli kongresszusán, azaz partnereket talált hozzá. Szilágyi Zsolt jelezte: ez a szöveg még nem nyilvános, itt egyfajta titkolózást vél felfedezni, „holott ez az ügy nem kellene, hogy versennyé váljon”. Az Adott FUEN-ülésen egyébként részt vettek az EMNP delegáltjai is, ahol ismertették saját tervezetüket, egyúttal kérték a párt felvételét a FUEN-be. Az RMDSZ-es szövegváltozatra amúgy uniós előzetes normakontroll még nincs. Időközben a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) a nemzeti és kulturális sajátosságokkal rendelkező régiók védelméről készített elő polgári kezdeményezést, ezt nemrégiben iktatták az Európai Bizottságnál. E háromért indulhatnak tehát külön aláírásgyűjtő kampányok (ha mindegyik kezdeményezést elfogadják uniós szinten), amelyek az EP-választások környékén zajlanak majd.

Az EMNP egyébként a múlt hétvégén nagyváradi elnökségi ülésén is tárgyalt az ügyről. Üdvözölték, hogy e párt nyújtotta be elsőként ezt, jogi elővéleményezés céljából, s megerősítették, hogy az EB jogi szolgálatának válasza nyomán átdolgozzák a szöveget. Szilágyi Zsolt ma megerősítette: egy-egy polgár akár több kezdeményezést is aláírhat majd, az EMNP pedig a sajátján kívül más erők hasonló kezdeményezéseit is támogatja, bármelyik is kerüljön végül finalitási fázisba.

Szeghalmi Örs

Címkék: , ,


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .