Magyar Bukarest

Magyar Bukarest
Kolozsváron, a Minerva- ház Cs. Gyimesi Éva termében mutatták be Vincze Loránt Magyar Bukarest című könyvét, mely az „Életeink” című rádiósorozat könyv-változata. 2013-ban a Pallas- Akadémia Könyvkiadónál jelent meg.

 

A könyvbemutató

Tibori Szabó Zoltán, a Minerva Kulturális Egyesület elnöke felvezető beszédében utalt arra a legendára, miszerint Bukarest a világon a második magyar város. Ezt a hiedelmet a statisztika azonban nem támasztotta alá. Bukarest városa magyaroknak otthont adott, még 1920 előtt is.

Már 1850-től művészek, írók, kétkezű munkások dolgoztak. Megtalálhatjuk a magyar értelmiség színe-javát. Miről szól a könyv? – kérdezi Tibori.

Vincze Loránt Bukaresthez való viszonyának alakulásáról, a könyv megírásának körülményeiről beszélt.

Diákkorában rendszeresen hallgatta Mag Péter rádiós műsorát, melyben a rendszerváltás kvintesszenciáját foglalta össze. Szerinte fenomenális volt a bukaresti magyar adás. De nem gondolta, hogy ő valaha Bukarestben fog dolgozni, mert az erdélyi sztereotípiák működtek benne. Az egyetem elvégzése után a Kolozsvári Rádió munkatársa, majd a Bukaresti Rádió magyar adásának a szerkesztőjeként dolgozott. Visszaemlékezett a bukaresti élményeire, és arra, miként változott meg a bukarestiekről alkotott képe.

2000 decemberében, a vonaton utazva, a Ploiesti- Bukarest vonalon, megcsapta az orrát a kőolaj finomító illata. Bevillant a felismerés, hogy Bukarestben fog dolgozni. Előtörtek benne az erdélyi sztereotípiák, hogy nem szeretik a magyarokat. Szép lassan megkedvelte a várost. Hétvégeken, kezében térképpel azért, hogy jobban megismerje a bukarestieket, gyalogosan, egyik városrészből a másikig ment. Ennek következtében, fokozatosan a bukarestiekről új kép alakult ki: „nem magyarfalók, és sokkal pozitívabban viszonyulnak a magyarokhoz, mint gondolnánk”.

A kötetben 45 interjú olvasható, rendkívül jó, de azért mégis szubjektív válogatás. Megszólaltat az élet minden területéről egyéneket: közírót, diplomatát, történészt, rádiós és művészt, közösségszervezőt, orvost, lelkészt és sorolhatnánk. Azt boncolgatja, mit jelent magyarként megmaradni a „román tengerben”. A bukaresti magyarok ragaszkodnak anyanyelvükhöz, de megfigyelhető az asszimiláció jelensége is. Vannak olyan találkozási pontok, helyek, melyeken nagyon színvonalas magyar kulturális rendezvények, események vannak, mint például a Petőfi –ház, a katolikus és református egyház, a Bukaresti Magyar Kulturális Intézet, vagy Magyarország Bukaresti Követsége. Magyarságtudatuk erősítését szolgálja.

Érdekes Vincze Lorántnak az az észrevétele, Bukarestben, az ember nem úgy él, hogy ez élete utolsó célkitűzése. Megélhetést jelent számára, de nem szeretné ott leélni az életét. Sokan nyugdíjas korukat Erdélyben képzelik el.

Inkább zárt a bukaresti magyar közösség. A legtöbb bukaresti magyar a Bolyai illetve Babeş-Bolyai Egyetemről jött, akik átmenetileg tekintették az ittlétüket. Érdekesek a Bukarestben született magyarokkal való interjúk. A Bukarestben születettek vannak leginkább kitéve az asszimilációnak. A mesteremberek, a háztartásban dolgozók gyerekei nem igen beszélték a magyar nyelvet. Sokan elvesztették a magyar identitásukat.

Vincze Loránt arra a kérdésre, személyesen, hogyan élte meg a bukaresti életet, kifejtette, rádiósként, az Új Magyar Szó munkatársaként, főszerkesztőjeként része volt a magyar közösségnek. A többségiek a magyarokra érdeklődéssel, tisztelettel néznek. Az erdélyieket szorgalmasnak, rendesnek tekintik.

A könyvbemutatón jelen volt a Sarány István, a Pallas- Akadémia Könyvkiadó főszerkesztő-helyettese azt mondta, hogy Székelyföldön előítélettel viszonyulnak a bukaresti élethez. Ezzel szemben, amit megismert, az, neki nagyon tetszett. A városnak meg van a maga varázsa, az emberek érdekesek.

Multimédiás momentum következett. Hangfelvételeket mutatattak be, amelyekből készült a könyv.

A könyvről

A kötet fedőlapján az interjúalanyok képei tekinthetők meg. A borítón és a kötetben látható felvételeket Mihály László készítette. Az Előszóban Ambrus Attila megfogalmazza: „…érdekes olvasmány, gondolatébresztő ütköztetése a különböző kulturális és emocionális percepcióknak, jól csiszolt tükre az elfogadó és befogadó (mikro)társadalmaknak.”

A kötet hátlapján Sarány István a kötet megírásával kapcsolatos gondolatai olvashatóak: „Az Életeink című rádiós beszélgetéssorozat elkészítésével Vincze Loránt célul tűzte ki felkeresni a bukaresti magyar kolónia legreprezentatívabb, legaktívabb tagjait, bemutatni azt a szimbiózist, amely kialakult a két-három generáció óta Bukarestben élők, az Erdélyből a kommunizmus idején idetelepedők, a nyolcvankilenc után bukaresti megélhetést keresők, valamint az ott élő magyarországi diplomaták és vállalatvezetők csoportjai között. Ezeknek a beszélgetéseknek a szerkesztett változatát tartalmazza jelen kötet.”

Jelenleg a szerző Winkler Gyula RMDSZ -es európai parlamenti képviselő brüsszeli irodájának munkatársa, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának alelnöke és az RMDSZ külügyi titkára. Nagyon személyesen annyit illenék bevallani, nekem nagy öröm volt elolvasni ezt a kötetet, melynek megjelentetését valamikor én javasoltam Vincze Lorántnak: „Foglalja kötetbe a rádióadásban elhangzott értékes, érdekes interjúkat.”

A 346 oldalas interjúkötet elolvasása azért hihetetlenül érdekes, mert mesterien érzékelteti azt a jelenséget, amit a legtöbb olvasó talán nem is vesz észre. Nevezetesen, a kisebbségi létben élő magyarok sajnos nem használják ki a magyar nyelv nyelvi gazdagságát. Elmarad többek között az ikes igék helyes használata. De nem ez a fontos.

Szerintem fontos az, hogy megjelent egy olyan értékes kötet, melyet érdemes lenne nemzetközileg is ismert nyelvekre lefordítani annak érdekében, hogy megfelelő árnyaltsággal közölje a világgal a bukaresti magyarság történetét. Minden egyes beszélgető alany életével és tetteivel bizonyítja, olyan emberi értékeket hordoz, melyeket meg tudott valósítani. Gazdagítván a hazánkban élő magyarság azon értékeit, melyekre büszkén tekinthetünk.

Csomafáy Ferenc

Címkék: