Magánpénzből is épülne a Budapest-Bukarest-Konstanca vasút

A magánszférát is bevonják Romániában a Budapest-Bukarest-Konstanca gyorsvasút megépítésének finanszírozásába. Erről Ludovic Orban szállítási miniszter beszélt a hétvégén Kolozsváron – tudatta a Mediafax hírügynökség.

A miniszter elmondta: a vasútvonal egyes részeit magánvállalkozók finanszírozásával szándékoznak megépíteni. A román tárcavezető rendkívül fontosnak tartja, hogy a magyar állam felvállalta a vasútvonalnak Budapesttől a román határig való megépítését, ugyanis fennállt a veszély, hogy hiába tervezték a romániai rész megépítését, ha a magyar fél nem lát hozzá a munkálatokhoz.

A tárcavezető számításai szerint a leendő magánbefektetők díjat szabhatnak meg a vonal használatáért vagy pedig 20-30 éves periódus alatt a tárca kamattal együtt visszafizeti az összeget. Erről és az építkezés egyéb részleteiről azonban mindössze a megvalósíthatósági tanulmány elkészülte után döntenek.

A román és a magyar kormány november 14-én a Nagyszebenben tartott együttes ülésén egyezett meg a Budapest-Bukarest-Konstanca vasútvonal megépítéséről, amely a Párizs-Bécs-Budapest vonalra csatlakozna. A kormányülést követően Ludovic Orban úgy nyilatkozott: a több milliárd eurós költségvetésű építési munkálatok 2008 októberében kezdődhetnek, befejezését pedig 2015-re becsülte. A teljes szakasz megépítésének költségeit magyar és román költségvetési forrásokból illetve uniós támogatásból finanszíroznák.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter