Ma is példamutató a Székely Hadosztály

Ma is példamutató a Székely Hadosztály
Március 24-én, szombaton délután a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban mutatták be A Székely Hadosztály története című könyvet.

 

 

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szervezésében megtartott könyvbemutatón megjelentek a kötet szerzői, Gottfried Barna és Nagy Szabolcs levéltárosok, történészek, valamint Illésfalvi Péter hadtörténész, aki a könyv előszavát írta, és aki méltatta a kiadványt a váradi bemutatón. A hadtörténész kiemelte annak fontosságát, hogy a tavaly megjelent kötet segítségével immár monografikus formában is hozzáférhető a székely hadosztály története. A Székely Hadosztály története megmutatja azt, ahogy egy maroknyi elkötelezett ember meg akarta változtatni az első világháború végén előállt reménytelen helyzetet, és úgy gondolták, továbbra is kötelességük megvédeni a hazát, fejtette ki a hadtörténész. Példát mutattak helytállásról, hűségről, önfeláldozásról, ezért a mai generációk számára is fontos lehet megismerni a székely hadosztály történetét. Helytállásuk annál is figyelemre méltóbb, hiszen a központi kormányzattól semmilyen segítséget nem kaptak, sőt, előfordult olyan is, hogy miközben a székely hadosztály a románok ellen harcolt, a magyarországi vörös hadsereg hátba támadta őket, fejtette ki Illésfalvi Péter..

 

A negyedik ok

 

Nagy Szabolcs és Gottfried Béla szerzők a kötet megszületésének történetéről számoltak be a szép számban összegyűlt hallgatóságnak. Nagy Szabolcs veszprémi levéltáros elmondta, hogy Kratochwil Károly, a hadosztály vezetőjének emlékiratai a Veszprém Megyei Levéltárban vannak, ez az anyag keltette fel érdeklődését a téma iránt. A Székely hadosztály történetéről szóló írások mellett egy kiállítási anyagot is összeállítottak a szerzők. Ezt a kiállítást elvitték Kovászna megyébe is, ahol találkoztak Tamás Sándorral, a Kovászna Megyei Tanács elnökével, aki azt javasolta, hogy írjanak ebből könyvet. Így született meg a monográfia megírásának ötlete. Nagy Szabolcs kifejtette, hogy magyarországi történészek Trianon okai közül hármat említenek meg, de elhallgatják, vagy nem domborítják ki eléggé a negyedik okot, Magyarország belpolitikai helyzetét. Kifejtette, hogy Károlyi Mihály akkori miniszterelnök belpolitikai és külpolitikai nyomás alatt kellett megoldja Magyarország súlyos problémáit, és ő úgy döntött, hogy a belpolitikai gondok megoldására koncentrál a külpolitikai vonatkozások rovására, pedig, mint ahogy Nagy Szabolcs vélekedett, a külpolitikai gondok megoldása akkor sokkal sürgetőbb lett volna. Ez a politikai döntés oda vezetett, hogy egy hónap alatt egymillió magyar katonát szereltek le, miközben az utódállamok hadseregei bevonultak Magyarország területére. Mivel az akkori kormány nem szervezte meg a fegyveres önvédelmet, ez hozzájárult az ország feldarabolásához. Ebben a végzetes helyzetben pedig már a Székely Hadosztály hősies ellenállása sem segíthetett.

 

Érdekfelismerés

 

Gottfried Barna történész, a Szabolcs Szatmár Bereg Megyei Levéltár levéltárosa elárulta, hogy neki eredetileg más volt a kutatási területe, és bár többször is javasolták neki, hogy fordítsa figyelmét a székely hadosztály felé, ő csak a 2004. december 5-iki népszavazás után döntött úgy, hogy ezt a témát fogja kutatni. „Ha ez egy gyalázatos történet lett volna, nem foglalkoztam volna vele, mint ahogy akkor sem, hogyha hősöket kellett volna kreálni” – vallotta be Gottfried Béla, aki végezetül kifejtette: „Nagyon fontos, hogy felismerjük a saját érdekünket, mint egy közösség érdekeit, mert az egyéni érdekek nagyon plasztikusan körvonalazódnak. Ez a tanulsága a könyvnek, hiszen a székely hadosztály felismerte a nemzet érdekeit, de nekik nem sikerült ezeket az érdekeket érvényesíteni, mert kevesen voltak.” A kötetbemutató végén a meghívottak a közönség kérdéseire válaszoltak.

 

Pap István