Luxusnegyednek szánták, nem az lett belőle

Luxusnegyednek szánták, nem az lett belőle
Kolozsvár – A Feleki domboldalon az egykori mezőgazdasági területeket felvásárolva 2000 elején luxusnegyednek szánt lakóövezet építéséhez fogtak, melyet, „Buna Ziua”, avagy „Jó napot” negyednek neveztek. Elszúrták.

A 2000-es gazdasági növekedés és a városi lakosság növekedése időszerűvé tette az új lakónegyedek kialakítását, ekkor kezdtek neki a Borháncs, Szopori, Európa negyedekhez is. A Feleki domboldalon pár év alatt sorra jelentek meg a színesre festett négy és tiz emeletes tömbházak.  A minden urbanisztikai és esztétikai  szempont nélkül, egymás mögé épült lakóházak, melyekből áll a  „Jó napot” negyed 2000 hektáron fekszenek, valamikor szebb kort megélő természeti környezetben.

Az Adevarul napilap csütörtöki számában hosszú cikket közölt a negyed helyzetéről, melyben megszólal több illetékes, illetve szakember is. Vasile Mitrea, a Román Urbanisztikai Egyesület tagjaként elmondta, hogy a lakónegyed kiépítését végző befektetők minél nagyobb hasznot szeretnének húzni a területből, ezért minél több lakóépületet szeretnének besűríteni, hogy minél többet lehessen  értékesíteni. Szerinte a város vezetősége ész nélkül cselekedett, amikor a befektetők kezére bízta a terület kiépítését.  A kolozsvári Polgármesteri Hivatal urbanisztikai osztálya azt nyilatkozta, hogy felülvizsgálják az urbanisztikai terveket.  A negyed egyre kevesebb érdeklődőt vonz, ebben közrejátszik, hogy hiányoznak az olyan alapvető infrastrukturális szükségletek, mint a földgáz, szennyviz–hálózat, vagy elektromos áram.

De hiányoznak a szolgáltatási egységek, zöldövezetek, közintézmények is. Az ingtalanpiacon is visszaesett az itteni lakások ára, szakemberek szerint egy négyzetméter 1300 – 1500 euróra rúghat.  A helyzet változni már nem fog, bár sokan a felhőkarcolók, további lakóházak, sportlétesítmények, bevásárlóközpontok  építésében látják a reményt.

Mészáros Timea