Lovasi András: „Olyan ez, mint egy érettségi találkozó”

A Kispál és a Borz június 14-én lépett fel a nagyváradi Moszkva Kávézóban, Lovasi András ezt követően nyilatkozott a BN-nek. Fotó: Vizaknai Dávid, Facebook
A Kispál és a Borz június 14-én lépett fel a nagyváradi Moszkva Kávézóban, Lovasi András ezt követően nyilatkozott a BN-nek. Fotó: Vizaknai Dávid, Facebook
2015-öt írunk. A helyszín a nagyváradi Moszkva Kávézó. Épp most lett vége két órányi Kispál és a Borz koncertnek. A levegő páratartalma igen magas, közel 500 emberről ömlik a víz. Elfáradt a közönség és elfáradt a zenekar. Most pedig megyek és szóra bírom a Borz frontemberét, Lovasi Andrást. Ő pedig jön és leül egy magas bárszékre.

– 2010-ben feloszlottatok és most újra együtt. A nosztalgia a régi?
LA: A Ferenczi Gyurinak van a vállán egy tetoválás a nosztalgiáról. Az nem túl pozitív. De mi azért vagyunk itt, mert vissza akartunk tekinteni valamilyen szinten. Sok-sok összetevője van annak, hogy miért van most Kispál és a Borz. Nem volt benne a levegőben, nem is terveztük, hogy lesz.
Ezek most tematikus koncertek. A saját repertoárunkat nézzük át, mennyire játszhatóak, működik-e csomó olyan dolog, amiről azt gondoltuk, hogy jó. Picit eltartod magadtól: mi az, amit csináltunk? Ilyen önvizsgálatszerűség… vannak tanulságai. De ennyi pont elég. Azt nem tudnám elképzelni, hogy az év 52 hetében minden hétvégén ezt csináljuk és nosztalgiázzunk. Olyan ez, mint egy érettségi találkozó. Jó együtt lenni, barátkozni, jó látni, mi van a többiekkel, jó felidézni azokat a dolgokat, amiket régen csináltunk. De ha minden hétvégén találkoznánk, egy idő után valószínűleg előjönnének azok a problémák, amelyek egy osztályon belül is megvannak. (Beleharap egy kekszbe.)

– Milyen volt a mostani koncert? Friss élmények, amelyek még élnek benned?
LA: (Rágcsál, majd eszébe jut valami.) Volt egy ilyen kis „audió” élményem. Olyan volt a közönség, mint egy zenekari tag. Nagyon sokan énekelték a szövegeket és egyszer csak úgy tűnt, mintha a közönség fölött így (karjával hullámzást imitál) elhúznék. Ez amolyan furcsa hang-képe a koncertnek. Van néhány régi kedvenc lemezem, ami nem azért érdekes, hogy hogyan szól vagy játszik a zenekar, hanem mert megérted, milyen lehetett mondjuk egy Piramis vagy egy Beatles koncert. Most nyilván nem akarom a Kispált ezekhez hasonlítani, csak volt egy ilyen érzésem, hogy ezeket a bonyolult szövegű, kicsit hülye számokat milyen érdekes, hogy ötszáz ember kívülről tudja és elejétől a végéig elénekli… ez elég szürreális élmény volt.

– Egy befutott zenekart már magad mögött tudsz. Jelenleg a Kiscsillagban működsz. Kossuth-díjas vagy és könyvet is írtál. Mi a következő mutatvány? Mondjuk az eljövő 50 évben?
LA: Hát a következő 2-3 évet látom inkább magam előtt és ez régen is így volt. Én tervezek valamit, aztán – ahogy a Tankcsapda zenekar is megénekelte – ember tervez, Isten végez; kiderül, hogy abból mi valósul meg. Azok a kulisszák, amelyek a magyar popzenét körbeveszik, egyre kevésbé érdekelnek. Keresem a menekülési utat. Ugyanúgy, ahogy a Kispál és a Borz is annak idején ilyen menekülési út volt az akkori magyar popzene kulisszái közül. Csakhogy most a popzene beszivárgott arra a területre, ahol mi tevékenykedünk és most megint próbálok kimenekülni. Amolyan nyúlcsapást keresek, tudod.

– Vagy hibernáció. Milyen jövőkép volna számodra kedves, amelyben szívesen élnél?
LA: Én azt gondolom, hogy Magyarországnak van egy olyan része, amiben jó élni és ez a rész eltűnőben van. Úgynevezett PR-tevékenységek által különböző ideológiai irányzatok mentén eltekert agyú embereket látok magam körül. Mindenesetre egyre kevesebb a példa rá, hogy az embereknek lenne saját magukhoz való humorérzékük, önismeretük. Egyre kevésbé dolgoznak magukon vagy másokon. Egy új barbár korszak alakul ki a szemünk láttára. Mechanizmusok alapján működünk. Annak idején a biológia feltételezte, hogy az állatok ösztönök alapján viselkednek és ugyanarra az ingerre ugyanazt a választ adják. Kezdem így látni az embereket. Az állatoknál kiderült, hogy nem így van…
De amikor van egy olyan helyzet, lehet akár egy koncert is, ahol normálisan viselkedő, jól gondolkodó emberek vesznek körül, olyankor úgy gondolom: van még remény. De amivel annak idején a kilencvenes évek elején az én generációm elindult, – hogy most minden más lesz, leráztuk magunkról a kommunizmust és egy csomó olyan dolog bekövetkezik, amiről addig csak olvastunk vagy álmodoztunk – ennek az illúziónak az eltűnését véglegesnek látom.
…Én pedig Lovasit csak alig. Fáradtsárga villanykörte világítja meg a teret, így szinte keresve figyelem a reakcióit. Aztán lassan elfogynak a szavak. – Köszi az interjút! – Csak hang legyen. És fény. (Mindenki el.)

Ozsváth Zsuzsa



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter