Állásbörze végzősöknek Szatmár megyében

Szatmár megye – Végzett diákok számára rendez állásbörzét szeptember 28-án a Szatmár Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség. Szatmárnémetiben a városi strand területén található Szamos Termál vendéglőben, Nagykárolyban ay ügynökség székhelyén reggel 9 órától kezdődik az álásbörze.

Függetlenül attól, hogy szerepelnek-e az ügynökség adatbázisába, várják a szaiskolát, gimnáziumot vagy egyetemet végzett fiatalok jelentkezését. Az ügynökség szakemberei 84 Szatmár megyei céggel vették fel a kapcsolatot (Szatmárnémeti 70, Nagykároly 14) és eddig 19 szatmárnémeti és 7 nagykrolyi cég jelezte, hogy részt vesznek az állásbörzén. A 24 cég összesen 104 állást kínál fel, amelyekből mindössze 12-höz szükséges felsőfokú végzettség.

Külföldi munka
Az állásbörzére látogatók megtekinthetik a a külföldi vagy más megyékbeli munkalehetőségeket is. Az állásbörzén Európai Uniós országok által meghirdetett állások közül is lehet majd válogatni, és az ügynökség szakemberei konkrét tanácsokkal látják el a külföldi munka iránt érdeklődő fiatalokat.

Munkaadók
Szeptember 28-án reggelig még várják a munkaadók jelentkezését mind a szatmárnémeti, mind a nagykárolyi székhelyen. Diona Iura, az ügynökség igazgatója elmondta, hogy jelentős kedvezményekben részesül az a cég, amely frissen végzetteket alkalmaz.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter