2011-ben a kétszáz éves születésnapját az egész világon megünneplik.
Kolozsváron, lévén az egyetlen határon túli magyar operaház vezetősége, méltóképpen felkészült erre a nem mindennapi eseményre, melyet világviszonylatban is megünnepelnek.
Liszt Ferenc első magyar származású világpolgárt Kolozsváron, hírnevéhez méltó módon, 2011. október 6–27. között Nemzetközi Liszt Fesztivállal ünnepelték meg, melynek minden előadása, a Liszti alkotást méltó módon tárta a XXI. század zeneszerető közönsége elé. Érzékletessé téve azt a zenei kincset, melyet Liszt Ferenc a zenei világnak megteremtett.
Minden idők egyik legnagyobb zongoristája, aki jóformán megszámlálhatatlan helyen játszott, és komponált. Kolozsváron kétszer is tartózkodott. Először, fiatalon 1846-ban, majd később érett, hírneves művészként 1879-ben, mikor „fáklyás menet követte minden lépését” (korabeli feljegyzés).
Mind két alkalommal a belső Monostori utcában levő Redut (francia „redoute” szó, vígadót, báltermet jelent) a város zenekedvelő közönségének játszott Liszt Ferenc.
A tények hatására határozta el a kolozsvári értelmiség, emléktáblát helyez el az épület falán.
Ami október 22-én délután 18 órakor ünnepélyes keretek között meg is történt.
Jelenleg az Erdélyi Néprajzi Múzeum székhelye. Az épület belső udvarában gyűltek össze azok, akik úgy érezték ezen az eseményen jelen, kell lenniük. Az intézmény igazgatója Tudor Sălăgean román nyelven köszöntötte a szépszámú megjelenteket, méltatván az esemény fontosságát.
Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója, kétnyelvű beszédében elmondta, a Liszt Fesztivál minden előadása civilizált környezetben történik, méltóan a művész nagyságához. A sors kegyeltjeinek tartotta azt a művészi sorozatot, melyet ez alkalommal megrendeztek, mert a Transilvania Filharmónia igazgatója, a Zene Akadémia Rektorátusa és a Kolozsvári Magyar Opera vezetősége az eseményt a művész hírnevéhez méltóan ünnepli meg.
A születésnap alkalmával elhelyezett emléktábla is bizonyítja, minden úgy zajlott le, ahogyan azt eddig eltervezték.
Fekete Emőke a Kolozs Megyei Tanács alelnöke, aki funkciójából kifolyólag, tulajdonosa az épületnek, tolmácsolta a Megyei Tanács elnökének Alin Tisének üdvözletét. Magát az intézményt anyagilag a Megyei Tanács tartja, fenn. Az ünnepi sorozatnak köszönhetően Kolozsvár városa is bekapcsolódott abba a világ számos városában megrendezésre kerülő ünnepség- sorozatba, amely a művészre emlékezik. Együtt ünnepelhetünk a világ számos nagytelepülésének zeneszerető közösségével. Annak az örömének is hangot adott, hogy a Megyei Tanács adhatott otthont ennek a rendezvénynek, amely multikulturális, és a többnyelvűséget is lehetővé teszi.
László Attila Kolozsvár alpolgármestere, amint mondta, szándékosan szól először magyarul, mert egy olyan városban élünk, ahol normálisnak tartják, és nem kell félnie azért, mert este fél tízkor, miért volt kikészítve az a koszorú, melyet a Kolozsvári Városi Tanács nevében az 1956 emlékműnél, a Sétatéren letettek a koszorúzás alkalmából.
Most is egy jelentős eseményen veszünk részt, mellyel hozzájárulunk ahhoz, hogy a többnyelvű tábla állítson emléket a nagy előadó és zeneszerző kolozsvári tartózkodásának. Örömét fejezte ki afelett, hogy ezen a rangos eseményen a maga módján hozzájárulhatott az események támogatásához. A jelenlevőknek kívánta, élvezzék a hátramaradott napok előadásait.
Szilágyi Mátyás a Magyar Köztársaság Főkonzulja a jelenlevők köszöntése után elmondta, örvendett annak, hogy a világ által is ismert és tisztelt hírneves zeneszerző Liszt Ferenc többnyelvű emléktáblája meghatározza azt, hogy egy város az igazi multikulturalitás jegyében indulhat el, ezzel a lépéssel. A többnyelvűség, a magyar nyelvű táblák kihelyezése a különböző épületeken, azok történelem jeles múltjának megjelenítése, magyar nyelven, román nyelven, valamint világnyelven. Ez nagyon fontos folyamat. Ehhez gratulál, és kíván sok sikert.
Amikor az ember bejön a Szamosfalvi repülőtérről, egy nagy tábla hirdethetné méltón, és örülhetne a demokrácia sikerének, ha azon magyar nyelvű szöveg is lenne. A kolozsvári magyarok szívében „Szeretlek Kolozsvár” fel van írva. A normalitás útja az, ha ezt az érzést anyanyelvű tábla is hirdetné. Kolozsvár fontos lépéseket tett ilyen irányba, mely általunk is támogatott cél. Ahhoz, hogy Kolozsvár Európa Kulturális Főváros státust elnyerje, és méltán betöltse Európa és a világ dicsőségére, a valódi Kolozsvárt kell megismertetni a világgal.
Kötő József, RMDSZ parlamenti képviselő szerint az emléktábla felállítása ünnepi pillanat, melynek szimbolikus értéke van. Az a szellemi hagyomány, mely jellemzi a város múltját, amely úgy tudott erdélyi lenni, úgy tudott magyar lenni, hogy egyetemes tudott lenni. Ma tiszteleg azelőtt a kulturális hagyomány előtt, mely Kolozsvárt, Erdélyt jellemezte, amely értéket tudott nyújtani Európának és a világnak.
A Kolozsi Tibor rendkívüli művészi értéket hordozó Liszt Ferenc domborművet Fekete Emőke, László Attila és Szép Gyula leplezte le. A felcsattanó taps, az elragadtatás jelét jelezte, amely az Unió utca mindennapi zajos, rohanó életét nem zavarta.
Csomafáy Ferenc