Listavezetők és élcsapatok

A 22. fordulót rendezik meg a hét végén a kézilabda NB I/B Keleti csoportjában.

Megyei csapataink közül csak a hölgyek mezőnyében a Miskolci Sportiskola szerepel hazai környezetben: a hatodik helyen tanyázó Túrkevét fogadják.

Számunkra mindegy, hogy milyen csapat érkezik mert itthon nyernünk kell, hogy a célunkat elérjük – jelentette ki Kun Attila, a Miskolc edzője. – Mivel nem akarjuk saját magunk számára megnehezíteni a hajrát ezért is be kell gyűjtenünk a két pontot, amire – a játékosok akarását és az elmúlt hetekben mutatott formánkat látva – reális esélyünk van.

A Bőcs az éllovas Makónál vizitál. Pecsét Tibor edző dolgát nehezíti, hogy újabb alapembere dőlt ki sérülés miatt, így nem is bocsátkozott jóslásokba, mint mondta, minden kiderül a mérkőzés végén. 

Rangadók 

Férfi csapataink is idegenben lépnek pályára. A Mezőkövesdre igazi rangadó és erőfelmérő vár az első helyen álló Gyöngyös otthonában, hiszen a hevesiek az előző körben éppen az Ózdot verték a borsodi városban. A Ózdra sem vár egyszerű feladat, hiszen az ötödik helyen tanyázó Tiszaföldvárnál szerepelnek, így maximális koncentrációra lesz szükségük a pontgyarapításhoz.

A program

Nők

Makó – Bőcs KSC (szombat, 16.00)

Miskolci VSI – Túrkeve (vasárnap, 17.00)

Férfiak

Gyöngyös – Mezőkövesd (szombat, 16.00)

Tiszaföldvár – Ózdi KC (szombat, 18.00)

P.A.