Lezárult vízügyi projekt

Június 17-én zárult A Fekete-Körös komplex árvízvédelmi célú fejlesztése – FEKETEKOMPLEX elnevezésű projekt, melyet 2011 márciusában indítottak útnak Magyarország és Románia területén. Összértéke 1.778.831 euró volt, melyből a román félnek 754.229 eurót utaltak ki.

A finanszírozás 85 százalékát európai uniós alapokból biztosították, 13 százalékát az állami költségvetésből, a Körös Vízügyi Igazgatóság hozzájárulása pedig 2 százalékos volt. A gyulai Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság mint vezető partner a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program (2007-2013) keretében pályázott sikerrel, a projekt fő célja pedig az volt, hogy a mederállékonyság biztosítása révén javuljanak a Fekete-Körös román, illetve magyar szakaszának lefolyási feltételei, valamint növekedjen mindkét állam területén az árvízbiztonság, illetve emellett a korszerűtlen remetei, illetve nagyzeréndi (Zerind) gátőrház rekonstrukcióját követően javuljanak a gátőri feladatok ellátásának körülményei. A kedvezményezett 14 helységnek mintegy 31 ezer lakosa van.

Címkék: ,