Leszúrta volt barátnőjét

Leszúrta volt barátnőjét
Gyilkossági kísérlet vádjával 30 napos előzetes letartóztatásba helyeztek csütörtökön egy 37 éves nagyváradi férfit.

B.F.-et azzal vádolják, hogy szerdán délután egy késsel felfegyverkezve rátámadt korábbi barátnőjére a Colinelor utcában, éppen amikor a nő gyerekével hazaérkezett az iskolából. Maria Cotrau, a bíróság mellett működő ügyészség szóvivője a sajtónak elmondta: a gyanúsított meg akarta bosszulni, hogy a nő szakított és nem akart összeköltözni vele. A 10 éves gyerek szeme láttára a nőt többször megszúrta, nyaki és mellkastájékon okozva sérüléseket. Tette után elfutott a helyszínről, ám a rendőrök rövidesen elfogták. A 29 éves áldozatot azonnal a Megyei Kórházba szállították, ahol a gyors beavatkozásnak köszönhetően megmentették életét, mintegy egy órás műtét során stabilizálva állapotát. A tettes szerdai kihallgatása során megtagadta a válaszadást illetve tette okainak részletezését. Akkor 24 órára őrizetbe vették, csütörtökön aztán elrendelték 30 napos letartóztatását, ami ellen van helye fellebbezésnek.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter