Lesznek előkészítő csoportok

A napokban jelent meg az a miniszteri rendelet, amely nyilvánvalóvá tette: indulnak az iskolai előkészítő osztályok. Egyebek mellett erről is szó esett a pénteki, nagyváradi sajtótájékoztatón.

 

 

A napokban küldi el a minisztérium annak a formanyomtatványnak az elektronikus változtatát, mely az úgynevezett 0. osztályokba való beiratáshoz lesz szükséges, tudtuk meg Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő helyettestől a pénteki sajtótájékoztatón. A szülőknek ezeket a tanintézmények titkárságán kell majd aláírniuk, az eddigi feliratkozások nem számítanak. Viszont akik a gyermek dossziéját már elvitték, csak az aláírás miatt kell majd felkeressék a tanintézetet. Valószínű, hogy nem fognak elsőbbséget élvezni azok a gyerekek, akiket szüleik már beirattak, tette hozzá a főtanfelügyelő helyettes.

 

Megoldások

 

Az iskolai előkészítő osztályok az esetek túlnyomó többségében az iskolákban fognak működni, kivételt csak azok a tanintézetek képeznek, ahol nincs elég hely. Itt az iskolák fennhatósága alá tartozó óvodák épületében fog működni az előkészítő osztály, s ez minden bizonnyal falvakban fog leggyakrabban előfordulni. A legtöbb iskolában viszont úgy fogják megoldani a helyek biztosítását, hogy egyes osztályokban délután zajlik majd az oktatás. Ez valószínűleg a hatodikosokat és a hetedikeseket fogja majd érinteni.

 

Háttérbe szorulnak

 

Biró Rozália alpolgármester elmondta: az RMDSZ egyik célkitűzése, hogy a magyar oktatási stratégiát úgy illesszék be a városi stratégiába, hogy szerves része legyen, de önállóan is működjön. Jelenlegi feladatuk: olyan kereteket biztosítani, amelyek lehetővé teszik a nagyon jó minőségű magyar nyelvű oktatás megvalósítását. Igyekeznek olyan csoportosításokat végrehajtani, amelyek hangsúlyossá teszik a magyar tagozatok jelenlétét az adott iskolákban. Azokban az iskolákban ugyanis, ahol csak kis százalékban van jelen a magyar oktatás (azaz néhány magyar osztály létezik csak), rendszerint nem jön ki a magyarul oktató tanárok normája, s ezt egy kicsit megsínyli az oktatás is. Ezekben az iskolákban az ünnepségek alkalmával is háttérbe szorulnak a magyar tagozatosok. „A költségvetés csökkentése, valamint a függőleges felépítés arra kényszerít bennünket, hogy jelentős lépéseket tegyünk önkormányzati szinten is” – tette hozzá az alpolgármester.

 

Neumann Andrea