„Lesz még egyszer ünnep a világon”

„Lesz még egyszer ünnep a világon”
Nagyvárad – Születésének 210. és halálának 155. évfordulója alkalmából csütörtök délután a Kiss Stúdió Színházban tartott irodalmi est keretében a reformkor nagy költőjére, Vörösmarty Mihályra emlékeztek.

„Vörösmarty Mihály a magyar irodalom biztos pontja. Régi, de jó ember. Olyan mint a tokaji aszú.” – hangzott el Molnár Judit magyar tanár bevezetőjében a csütörtök délután tartott irodalmi esten a váradi Kiss Stúdió Színház pincéjében. Abból az alkalomból emlékeztek a költőóriásra, hogy december elsején volt születésének 210. évfordulója, novemberben pedig halálának 155. évfordulója. Sajnálatos, hogy nagysága ellenére legutóbb a hetvenes években tűzte műsorára a színház legismertebb művét, a Csongor és Tünde című filozofikus mesedrámát. Vörösmarty huszonöt évesen, a Zalán futása című eposzával válik egycsapásra ismertté. Harmincévesen írja meg a Csongor és Tünde című mesedrámát. Ebből a műből Meleg Vilmos színművész Csongor elmélkedését a tudományokról, Kiss Törék Ildikó  az Éj asszonyának monológját adta elő. További versrészletek is felcsendültek. Molnár Judit nemcsak Vörösmarty életének fontos mozzanatait, hanem az országban uralkodó közhangulatot is bemutatta, miközben a kort idéző zenerészletek is felcsendültek.
A reformkor hangulata
1825 körül az országban beindul a reformok sorozata, melyeknek célja, hogy mint egy érett fáról a gyümölcs, Magyarország leszakadjon Ausztriáról. A céllal igen, de az eszközökkel nem értettek egyet azok, akik a hirtelen leszakadást szorgalmazták. A reformokban csalódott, levert hangulatban születik meg a Szózat, melyet Varga Vilmos színművész tolmácsolt az irodalmi esten. Szintén ő szavalta el a Gondolatok a könyvtárban tépelődő hangulatú vers egyik ismert részletét is. Vörösmartyt a forradalom vérbefojtása olyannyira megrendítette, hogy idegrendszere meggyengül. Elkeseredettsége tükröződik az Előszó című műben melyben a világosi fegyverletételt kozmikus tragédia látomásává emeli. A magyar irodalom egyik legtragikusabb sora sejlik fel a költeményben: „Most tél van és csend és hó és halál”. A költő hattyúdalának tekinthető a Vén cigány című mű, melyben a remény hangja is felcsendül: „Lesz még egyszer ünnep a világon”. A költő megérzi közelgő halálát és – nem lehet tudni mennyire tudatosan – ott bérel házat, ahol, a kor másik ismert irodalmi alakja, Kisfaludy Károly is meghalt. Temetése – melyen több mint húszezren vettek részt – néma tüntetés volt a hatalommal szemben. A három színművész – Kiss Törék Ildikó, Meleg Vilmos és Varga Vilmos – verses összeállítását Molnár Judit magyar tanár Vörösmartyhoz kapcsolódó érdekes élet- és kortörténeti adalékai egészítették ki. A mintegy két tucatnyi résztvevő tapssal köszönte meg a művészeknek az irodalmi estet. 

Mészáros Tímea

 



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .