Lesöpörték az RMDSZ-es javaslatokat

Lesöpörték az RMDSZ-es javaslatokat
Ezen a héten a költségvetés-tervezet vitája zajlott a román parlamentben. Biró Rozália szenátor az RMDSZ-es, köztük Bihar megyét is érintő módosító javaslatokról tájékoztatta honlapunkat.

 

Biró Rozália Bihar megyei RMDSZ-es szenátor úgy vélte: bár nagyon kényelmesen és óriási többséggel dolgoznak a kormánypárti politikai alakulatok, hangsúlyozni szükségeltetik azokat a javaslatokat, melyeket az RMDSZ szenátorai és képviselői tettek, illetve azt az álláspontot, melyet a vitákon képviseltek. Tartották magukat azon ígéretükhöz, hogy konstruktív ellenzék szeretnének lenni, ennek tulajdonítható, hogy nem több ezer módosító indítványt nyújtottak be, hanem csak a nagy fontosságú beruházási tételek, illetve a már megkezdett befektetések folytatása, valamint a szociális vonatkozású ügyek mellett emeltek szót. Számokban mindez azt jelenti, hogy mintegy 70 költségvetési cikkely tételeihez tettek le módosító javaslatokat.

Az indítványok közül különösen jelentősek voltak azok, melyek az utak korszerűsítésére vonatkoztak, ezeket Cseke Attila képviselő tartott fenn és mutatott be, személyesen Victor Ponta miniszterelnökhöz intézve kérését. (Erről szerdán beszámoltunk).

A magyar közösség számára is szintén nagyon lényeges másik RMDSZ-es frakcióajánlat arra vonatkozott, amit a tb-költségvetés-tervezethez nyújtottak be. Azt kérték, hogy a 2002/76-os törvény alapján ismét kedvezményes hiteleket biztosítsanak a munkanélkülieknek, és 1,5 millió lejt szerettek volna erre előirányozni a büdzsében. Ugyanakkor 1,37 milliárd lejjel akarták volna emelni a nyugdíjakra kiutalt összegeket azért, mert úgy gondolják, hogy a nyugdíjpont értéke a valós kell legyen, hiszen figyelembe kellene venni a valós inflációt és a bruttó átlagjövedelem reális növekedését is. A harmadik javaslatuk arra vonatkozott: a sérült személyeknek, illetve gondozóiknak kiutalt keretösszeget növeljék, hiszen ez legfeljebb tíz hónapra lesz elegendő az idén, és semmiképp sem az év végéig. „És akkor még mindig nem beszéltünk arról a régi problémáról, hogy a harmadfokú kategóriába sorolt sérült személyek melletti szociális gondozók nem rendelkeznek az évenkénti egy hónapnyi szabadsággal, és az erre vonatkozó pénzforrásokkal sem”, hangsúlyozta a szenátor asszony.

Váradi javaslatok

Szintén az RMDSZ kezdeményezte, hogy az Elnöki Hivatal költségvetése legyen kisebb, vagyis a működéséhez szükséges pénzt 2 millió lejjel csökkentsék, illetve az ottani alkalmazottak bérét is hozzávetőlegesen 1,5 millió lejjel. Ugyanakkor a Bihar megyei RMDSZ-sek- Biró Rozália, Szabó Ödön és Cseke Attila- kiemelt fontosságúnak tartották jelezni az iskolai campusok építésének támogatását, valamint azt is, hogy növeljék a tanintézetekben a nem klerikális posztokat tíz személlyel a megyében. A kultusz minisztériumnak felhívták a figyelmét arra, hogy a műemlékek restaurálására és feljavítására szánt összegeket 15 millió lejjel növelni kéne, hiszen a költségvetésben csupán 20 millió lejt irányoztak elő ezen célra, ami távolról sem elég a műemlékek védelmére.

Váradra vonatkozóan három javaslatot tartott fenn a három RMDSZ-es politikus: a huszárlaktanyának a restaurálása (1,5 millió lejt igényeltek erre a kultuszminisztériumtól, amiből el lehetett volna kezdeni a munkálatokat), a várad-rogériuszi református templom melletti nappali ifjúsági központ építésének folytatása (1 millió lej), valamint a második ipari parkot érintő infrastrukturális beruházások, erre 11 millió lejt kértek.

– Sajnos ugyanúgy, mint az ellenzék bármely módosító javaslatát, az USL kormánytöbbség ezeket is lesöpörte az asztalról. A szakbizottságokban elutasították, és ezt követően a plénumban már magától érthető volt, hogy nem fogadták el. Teljesen süket fülekre találtak ezek a javaslatok, hiszen még csak mérlegelve sem volt, hogy ezek a befektetések szükségesek-e vagy sem. Ennek ellenére próbáltuk magunkat a konstruktív ellenzéki szerephez kötni, hiszen nem vonultunk ki az ülésről, hanem a plénumban is megpróbáltuk fenntartani a javaslatainkat. A következőkben az a feladatunk, hogy kiderítsük, milyen pályázati pénzeket tudunk sikerrel megpályázni annak érdekében, hogy a Bihar megyei magyarság számára fontos befektetéseket folytatni tudjuk, illetve újakba kezdjünk, nyilatkozta honlapunknak Biró Rozália.

Ciucur Losonczi Antonius

Címkék: ,