2011.01.23 13:16; Frissítve: 2011.01.23 13:16


Lerombolják az amstetteni rém házát

Az észak-ausztriai Amstetten vezetői úgy döntöttek, hogy lerombolják a házat, ahol 24 éven át fogva tartotta és rendszeresen megerőszakolta lányát Josef Fritzl – közölte szombaton a BBC. A bontás idejét még nem közölték, a város polgármestere azonban azt mondta: azt szeretnék, ha a média nem lenne jelen, ezért valamelyik éjszaka végeznék el a munkát.

A 74 éves Fritzlt 2009 márciusában ítélték életfogytiglani börtönre a lányától született hét gyerek egyikének gondatlanságból történt halála, valamint lánya megerőszakolása, vérfertőző kapcsolat fenntartása, és lánya fogva tartása miatt.

A 40-es éveiben járó nő és apjától született gyerekei pszichiátriai terápiákon vettek részt hónapokon keresztül. A hatóságok azonban nem közlik, hogy jelenleg hol tartózkodnak és milyen lelki állapotban vannak.

A BBC értesülései szerint Amstetten vezetői azért döntöttek a ház bontása mellett, mert így megakadályozhatják azt, hogy valaki megvegye, és esetleg üzletet csináljon belőle. A házban több bérlő lakott, ők mindannyian gyorsan elköltöztek, amikor kiderült, mit követett el Fritzl.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Bulvár
Apocalyptica a Campus Fesztiválon
Alig egy hete jelentette be főbb programjait Kelet-Magyarország egyik legnagyobb fesztiválja a Campus Fesztivál, [...] tovább »
….és még mindig Sziget
Újabb izgalmas csapatok és előadók mondtak igent a jubileumi Sziget szervezőinek. A Nagyszínpadon landol majd [...] tovább »
Armin jön Björk helyére
A trance univerzum legismertebb, egymás után négyszer a világ legjobbjánal kikiáltott DJ-je, Armin van Buuren [...] tovább »
Ünnepelj a VOLTon!
A megszokottnál majd’ egy teljes nappal korábban kezdődik az idei VOLT Fesztivál! A nyitónap a 20. VOLT [...] tovább »
Sziget fesztivál: „Húsz év hév”
A Szigeten ott kell lenni. A jubileumi huszadikon pedig különösen, hiszen minden eddiginél színesebb és [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés