Lényeges kérdésekben közösen lépnének fel

Lényeges kérdésekben közösen lépnének fel
Együttműködést kezdeményez Cseke Attila szenátor a Bihar megyei reprezentatív párt vezetőivel a megyét érintő legfontosabb témákkal kapcsolatban, mondta el a szerdai sajtótájékoztatón.

A Bihar megyei RMDSZ-t két parlamenti képviselő és két szenátor képviseli, ez egy olyan pozíció, melyet fontos kamatoztatni, amúgy már javában zajlanak a különböző, szövetségen belüli, illetve a többi parlamenti párt képviselőivel folytatott megbeszélések – mondta el Cseke Attila szenátor a szerdai sajtótájékoztatón. Biró Rozáliát választották meg a képviselőház külpolitikai bizottságának vezetői pozíciójába, Szabó Ödön pedig a képviselőházi frakció helyettes vezetője lett. Derzsi Ákos a szenátus emberjogi bizottságának főtitkára, ő maga pedig a szenátus RMDSZ-frakciójának vezetője lett. Mindezt igyekeznek gyümölcsöztetni mind az országos RMDSZ, mind – nyilvánvalóan – Bihar megye javára is. Az RMDSZ ugyan nem kormánypárt, de együttműködési egyezményt kötött arra vonatkozóan, hogy a kormány kikéri a véleményét a különböző projekteket illetően, s ha az RMDSZ egyetért ezekkel, akkor a parlament két kamarájában szavazatukkal is támogatják.

Cselekedni kell

Jelenleg a költségvetés a megbeszélések első számú témája, s az RMDSZ Bihar megyei képviselői – mint minden évben, függetlenül attól, hogy milyen pozícióban voltak – támogatni fogják a megye számára fontos projekteket. A legfontosabb – hangsúlyozta ki Cseke Attila – az erdélyi autópálya, mellyel kapcsolatban, mivel olyan információi vannak, melyek szerint a szerződést mind a mai napig nem bontották fel, interpellálni fog. Nagyon fontos, hogy tisztázódjon a helyzet és minél hamarabb megszervezzék a versenytárgyalást, hogy még az idén elkezdődjenek a munkálatok a Bihar megyei szakaszon is, s ehhez mért költségvetési támogatást is fognak igényelni. „Nincs vesztegetni való időnk, most már cselekednünk kell!” – mondta Cseke Attila, aki arról is beszámolt, hogy, mint tapasztalta, a magyarországi szakaszon zajlik a munka, „nem engedhetjük meg magunknak, hogy elkészüljön a határon túli szakasz, az ittenit pedig ne csatlakoztassuk”. Ez ugyanis elengedhetetlen a megye gazdasági fejlődése tekintetében.

Szintén fontosnak tartja a székelyhídi elterelő út folytatását, itt a versenytárgyalás nyertese lelépett, kifizetetlenül hagyta az alvállalkozókat is. Nem egy nagy értékű munkálat, a fele már megvan, reményei szerint még az idén felavatják az utat. Az élesdi és a vaskohsziklási elterelő út kiépítése is fontos, a szalontainak a megvalósíthatósági tervén már dolgoznak; mindegyik említett település esetében lényeges, hogy a nehéz járművek ne a központon keresztül haladjanak.

Közös nevező

Arra is kitért Cseke Attila: mint eddig is, az RMDSZ fontosnak találja, hogy lényeges projektek tekintetében együttműködjön a többi párttal, ő maga többször is kezdeményezett ilyen egyeztetést – például azzal kapcsolatban, hogy Bihar megye legyen a régió központja, illetve tavaly februárban azért, hogy ne költöztessék a közepes adófizetők adminisztrációját Kolozs megyébe. Hamarosan egy újabb ilyen megyei szintű találkozót fog kezdeményezni, melyre a Bihar megyei RMDSZ meghívja a PSD, a PNL, az ALDE és az USR megyei vezetőségét. Alapvető projektek tekintetében szeretné, ha megszületne az egyezség, ezek egyike pont az autósztráda megépítésének a támogatása, de egyebek mellett a váradi reptér fejlesztése, illetve a váradi sportcsarnok ügye is napirendre kerül majd. A találkozó a tervek szerint nem lesz publikus, mivel – amint a szenátor kifejtette – itt nem az a fontos, hogy ki mit mond a mikrofonba, hanem hogy megszülessen az egyezség.

Nincs kötelezettségük

Kérdésre válaszolva Cseke Attila elmondta: az RMDSZ-nek nincs hivatalos álláspontja a tervezett amnesztiatörvénnyel kapcsolatban, ugyanis nem kapták meg a tervezetet, tehát nincs is mivel kapcsolatban álláspontot képviseljenek. Ha kikérik a véleményüket, akkor, amennyiben egyetértenek vele, támogatni fogják, ellenkező esetben nincs semmi kötelezettségük ezzel kapcsolatban.

Neumann Andrea