Lényeg a három pont…

Nehezen, de otthon tartotta a 3 pontot a fehér mezes Unirea
Nehezen, de otthon tartotta a 3 pontot a fehér mezes Unirea
Bihar megye – Kedden délután Érmihályfalvi Unirea-Aradi Gloria meccs egyetlen pozitívuma a hazaiak számára – ami mindent fölülír – hogy megszerezték a győzelmet, és a három pontot.

 

Ha azt mondjuk, hogy Szász Attila volt a csapat legjobbja, akkor szinte mindent elmondtunk az Unirea első félidőben mutatott teljesítményéről, amikor az érmihályfalvi csapat az Aradi Glóriát fogadta a III.-Liga 23. fordulójában. A hálóőr az 5. percben Popa, a 20.-ban Gheorghe, a 28.-ban Esamb, a 33.-ban Puie lövését hárította, és akkor még nem is soroltunk fel minden kimaradt aradi sakk-matt helyeztet, nem csoda, hogy Pinta Leontin edző magából kikelve kiabált tanítványaival. És, ahogyan lenni szokott, az ellenfél szerzett gólt, vagyis a hazaiak: a 32. percben az aradi védők bambulását Szalai használta ki, és jó helyzetfelismeréssel egy kapu előtti kavarodásban gurított a hálóba. A 39. percben Dumiter növelhette volna az előnyt, de Iambor beadását mellé fejelte.

Kihagyott helyzetek

A második félidőben már jobb játékkal rukkolt elő a hazai gárda, de több gólt már nem sikerült szerezni. Az 55. percben Dumiter egy az egyben a kapussal nem boldogult, ezt a mutatványt egy fél óra múlva megismételte, majd rá egy percre Magda is. Az aradiak ellentámadásaiban végig benne volt az egyenlítés lehetősége, de a házigazdák szerencséjére nem is jutottak tovább. Végül Csűri Sándor – hazai pálya ide vagy oda – taktikai cseréket is “bevetett” a siker érdekében, ami meg is született – és ez a fő, a látottakat pedig felejtsük el.

Érmihályfalvi Unirea-Aradi Gloria 1-0 (1-0). Praszler stadion, 200 néző. Gólszerző: Szalai (32.p.). Sárga lapok: Crişan, Morar, illetve Blănaru, Păulean. Játékvezető Dănuţ Maghiar, partjelzők Marius Maghiar és Radu Despa (mindhárman Nagybányáról).

UNIREA: Szász – Ionescu, Nistor, Magda, Morar, Buştea (77. Săraz), Fele S., Crişan (90+2.p. Cura), Iambor (89.p. Fele Sz.), Szalai (40.p. Bârsan), Dumiter. Edző: Csűri Sándor.

GLORIA: Bujor – Uim, Blănaru, Dubeştean, Hulbar (54.p. Bulza), Popa, Ban, Sălăjan, Puie (53.p. Bortes), Gheroghe (79.p. Silovan), Esamb (70.p. Păulean). Edző: Leontin Pinta.

Rencz Csaba