Lengyel Ferenc hegymászó megérkezett Katmanduba

Fotó: MTI/Mónus Márton
Fotó: MTI/Mónus Márton
Lengyel Ferenc a Kalifa Alpin Csapat hegymászója helyi idő szerint csütörtökön érkezett meg Nepál fővárosába Katmanduba; a hegymászó a 8156 méter magas Manaszlu hegycsúcs elérését tűzte ki célul oxigénpalack és magashegyi teherhordók nélkül.

Kalifa Alpin Csapat MTI-hez elküldött tájékoztatója szerint a hegymászó néhány hivatalos ügyintézés után pénteken kezdi meg a 7 napos alaptábori trekking, amelynek során fokozatosan emelkedik 700 méterről a 4700 méteren kiépített alaptáborig, átkelve az 5160 méteres Larke Pass hágón. A tervek szerint Lengyel Ferenc szeptember 14-én érkezik meg az alaptáborba.
A hegymászó idei terve eredetileg az volt, hogy első magyarként megmássza a Sisapangma főcsúcsát, de a kínai hatóságok nem adtak senkinek mászóengedélyt, így választotta a Föld nyolcadik legmagasabb hegyét, a Manaszlut, amely a hegymászó első nyolcezrese lesz. Korábban már feljutott az Alpok összes – szám szerint 82 – négyezres csúcsára, amit rajta kívül csupán két magyar teljesített.
Lengyel Ferenc az MTI-nek adott korábbi interjúban elmondta, hogy az akklimatizációs körök csaknem 10-14 napot vesznek igénybe.
A hegymászó szerint célszerűbb lenne a 7400 méteren lévő négyes táborból indítani a csúcstámadást a Manaszlura, mivel onnan csak 700 métert kellene megtennie, de ennek is van hátránya, mert ugyan onnan közelebb van a csúcs, de egy ilyen magasságban eltöltött éjszaka vagy csak pár óra is nagyon lefárasztja a szervezetet, míg 6800 méterről pihentebben lehet felmenni, viszont többet kell mászni. Az, hogy melyik megoldást választja, csak a helyszínen fog kiderülni – hangsúlyozta a hegymászó.

(MTI)