Lemondott két iskolaigazgató

Szabó Zsuzsanna (balról) és Tóth Márta
Szabó Zsuzsanna (balról) és Tóth Márta
Két nagyváradi magyar középiskola élén is személyi változásra lehet számítani amiatt, hogy az Ady Endre Líceum és a Lorántffy Zsuzsanna Gimnázium igazgatónője is lemondott tisztségéről.

Szeptember 1-jétől új igazgatója lesz az Ady Endre Középiskolának és a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumnak is, Tóth Márta, illetve Szabó Zsuzsanna helyett. Kéry Hajnal főtanfelügyelő-helyettes ezzel kapcsolatban tegnap azt nyilatkozta a Bihari Naplónak: a megyei tanfelügyelőség magyar tagozaton egyetlen iskolaigazgató esetében sem döntött úgy, hogy nem hosszabbíthatja meg az augusztus 31-én lejáró mandátumát, azok tehát, akik nem maradnak eddigi vezető tisztségeikben, személyes, családi vagy egyéb okokra hivatkozva saját maguk döntöttek úgy, hogy nem szeretnék folytatni tevékenységüket, és ezért benyújtották lemondásukat. A továbbiakban a tanfelügyelőségre hárul az a feladat, hogy kinevezzen valakit az érintett tanintézmények elére, akik lehetnek ott dolgozó, vagy akár az adott iskolán kívüli személyek is, ha vállalják. A kritériumok közt szerepel, hogy rendelkezzenek 2-es fokozattal és címzetes tanügyi állással, valamint menedzseri képesítéssel. A megbízatásuk maximum egy évre szól majd, illetve addig, míg a minisztérium nem dönt úgy, hogy versenyvizsgát hirdet a poszt betöltésére, mely esetben négy évig lehetnek funkcióban.
Információnk szerint az Ady Endre Líceum igazgatói tisztsége betöltésének egyik fő esélyese Vad Márta, aki eddig a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum igazgatónője volt, de korábban a bihari Gáspár András Általános Iskolát is irányította.

Ciucur Losonczi Antonius



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter