Lemondott a román egészségügyi miniszter a kórházi fertőtlenítőszerek körüli botrány miatt

Lemondott a román egészségügyi miniszter a kórházi fertőtlenítőszerek körüli botrány miatt
Benyújtotta lemondását Patriciu Achimas-Cadariu román egészségügyi miniszter – jelentette hétfőn az Agerpres hírügynökség.

A tárcavezető azt követően döntött így, hogy Romániában ügyészségi vizsgálat indult kórházi fertőtlenítőszerek ügyében, amelyek feltehetően hamisak voltak.
A román kormány közleménye szerint Dacian Ciolos miniszterelnök elfogadta a tárcavezető lemondását.
A múlt héten a román sajtóban több oknyomozó írás jelent meg, amelyek szerint a Hexi Pharma nevű vállalat hétszeresen felhígított fertőtlenítőszert adott el a piaci árhoz képest tízszer magasabb áron romániai kórházaknak, köztük a bukaresti égési sérülteket kezelő kórháznak és a kolozsvári onkológiának.

Ciolos szombaton elrendelte, hogy minden kórházban ellenőrizzék a fertőtlenítőszerek hatékonyságát.
A Mediafax hírügynökség kormányzati forrásokból úgy tudja, a távozó miniszter nem értett egyet azzal, ahogyan a kormány kezeli a kórházi fertőtlenítőszerek ügyét, és ezért nyújtotta be lemondását.
A nozokomiális fertőzések hónapok óta vita tárgyát képezik Romániában, miután egyes orvosi vélemények szerint októberben a bukaresti Colectiv klubban kitört – 64 halálos áldozatot követelő – tűzben megégett sérültek egy része megmenthető lett volna, ha a kórházi fertőzések megelőzése hatékonyabb lenne. A bukaresti szórakozóhelyen 150 személy égett meg, 27-en a tragédia éjszakáján vesztették életüket, további 37 sérült kórházban halt meg.

A Colectiv-tragédia után az utca nyomásának köszönhetően hivatalába lépett szakértői kormányból az elmúlt három és fél hétben négy miniszter mondott le, vagy váltotta le a miniszterelnök. A munkaügyi miniszter a közalkalmazotti bérek vitája miatt mondott le, a kulturális minisztert a bukaresti operaháznál kitört botrány miatt váltották le, az európai pénzalapokért felelős tárcavezetőt pedig az uniós pénzek lehívása esetében szükséges “szemléletváltásra” hivatkozva mondatta le Dacian Ciolos miniszterelnök.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter