Lemondást a dugók miatt

Lemondást a dugók miatt
Ismét, a karácsony előtt szokásosnál is jobban megnehezült a határátkelés a román határon az elmúlt napokban. Emiatt az Európa különböző más államaiban élő románok szervezete a belügyminiszter lemondását kéri.

Távozzon tisztségéből Petre Tobă román belügyminiszter – ezt követeli az Európai Románok Szervezeteinek Szövetsége (FADERE). Amiatt kérik a lemondását, hogy lehetetlen állapotok uralkodnak a határátkelőknél. Egymásra tevődik ugyanis a karácsonyra hazatérők rohama, valamint a terrorveszély miatt hetekkel ezelőtt elrendelt alaposabb ellenőrzés, így a téli ünnepek előtt szokottnál is hosszabb a várakozási is az átkelőknél. Mi is megkérdeztünk szerdán olyanokat, akik naponta ingáznak Nagyvárad és Biharkeresztes között, és elmondták: például szerdán alig valamivel dél után Ártándnál áll a Romániába való belépésre várakozók sora, egy óra negyven perc volt a várakozási idő. Hozzátették: az átkelőnél a részletesebb vizsgálat is változatlanul tart.

„Megengedhetetlen”

A FADERE szerint „megengedhetetlen, hogy a hazatérő román állampolgárok hulláma ismét meglepetésszerűen éri a hatóságokat”, és megint nem készültek fel a megnövekvő forgalomra, amire pedig eleve számítani lehet. A FADERE azt mondja, ők több száz panaszt kaptak már telefonon. „Reméljük, hogy a határokon való várakoztatás oka legalább csak a hozzá nem értés. Mert sokkal durvább lenne, ha kiderülne, hogy a külföldön dolgozó, élő román állampolgárok szavazatai miatti bosszú van a háttérben, vagy pedig a korrupt vámosok harácsolása, akik addig kutakodnak, amíg a polgár inkább csúszópénzt ad, hogy rendesen bejuthasson az országba” – áll a tömörülés közleményében.
Kedden például nemcsak a hosszú várakozási idők jelentettek gondot, hanem a 2-es számú nagylaki átkelőt órákra be is zárták, arra hivatkozva, hogy összeomlott az informatikai rendszer. Az elmúlt hétvégén 420.000 személy érkezett a román határátkelőkre 48 óra alatt. Főleg a nyugati átkelőkhöz, de a reptereken is megnőtt az érkezők száma. A határrendőrség szerint egy átlagos hétvégén 260.000 fős az átkelők forgalma.
Ami kifejezetten a magyar–román, azaz a nyugati határszakaszt illeti, itt a napi átlag ötszörösére emelkedett a forgalom, csak e részen például szombaton a szokásos 18 ezer helyett 92 ezer Romániába belépő utast ellenőriztek – közölte a román határrendőrség (IGPF). Románia nyugati határátkelői és a repülőterek a legzsúfoltabbak. Az IGPF szerint az átkelők teljes kapacitással üzemelnek, 3300 határrendőr áll szolgálatban és a román hatóságok “mindent megtesznek” a várakozási idő csökkentése érdekében. Az utasoknak azt tanácsolják, hogy a kisebb határátkelőket igénybe véve járuljanak hozzá az átmenő forgalom egyenletesebb elosztásához a teljes magyar–román határszakaszon. Az IGPF közleménye emlékeztet, hogy november óta mind a kilépő, mind a belépő oldalon minden uniós vagy nem uniós úti okmánnyal közlekedő utast ellenőriznek a román határrendőrök, hogy kiszűrjék azokat, akik konfliktusövezetekből érkeznek és “valós veszélyt jelenthetnek a hazai vagy nemzetközi biztonságra”. A Mediafax hírügynökség szerint a két ország közötti egyetlen autópályás határátkelőn, Nagylaknál szombat éjszaka 15 kilométeres sor alakul ki. Aztán hétfőn már azt tudatták a hatóságok, hogy „minden visszaállt a rendes kerékvágásba”. Mint kiderült, ez nincs így: bár a szombat-vasárnapi roham valamelyest csillapodott, most is a szokásosnál jóval hosszabb a várakozási idő. Ez változik ugyan, vannak olyan rövid időszakok, amikor kevesebben akarnak átjutni az átkelőkön, de összességében a szokottnál ma is nehezebb az átkelés.

Reakció és szarvashibák

A lemondásra felszólított Petre Tobă belügyminiszter hivatalában marad. Reakcióképpen azt tudatta, hogy a határrendészet honlapján kétóránként frissített adatok futnak az átkelési várakozási időkről. Ellenőriztük, és a http://www.politiadefrontiera.ro/medie-timpi/ webhelyen valóban elérhető ez – viszont szerdán 13 órakor például az szerepelt ott, hogy Borsnál 0 perc a várakozási idő, és ugyanezt írta a szalontai, székelyhídi, mihályfalvi átkelők esetében… Egyik kollégánk negyed órával előbb érkezett be váradi munkahelyére Biharkeresztesről, és azt mondta, több mint egy órát vártak, egy másik pedig ugyanerről számolt be. Ebben az időben a police.hu adatai azt mutatták, hogy 20 perc a várakozási idő, ami szintén nem volt igaz. Valószínű tehát, hogy a belügyminiszter által említett, kétóránként frissített adatközlés sem működik rendesen, akárcsak a netes applikáció. Az viszont igaz, hogy az átkelőknél növelték a szolgálatot teljesítők számát: Borsnál például már szerda délután teljes kapacitással dolgoztak – ám a várakozási idők így is jelentősek maradtak.

Szeghalmi Örs



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter