Lemhényi Rékát is felterjesztették a román filmszakma legrangosabb díjára

Lemhényi Rékát is felterjesztették a román filmszakma legrangosabb díjára
Lemhényi Réka vágót, Péter Hilda színésznőt és Szélyes Andrea jelmeztervezőt is felterjesztették a román filmszakma legrangosabb elismerésének számító Gopo-díjra, amelyet több kategóriában osztanak ki.

A X. Gopo díjkiosztó gálát március 28-án tartják. A díjakat Ion Popescu-Gopo román filmes szakemberről nevezték el. A felterjesztéseket javasoló zsűri a 2015-ben bemutatott 84 román filmből válogatott.
Öt játékfilmet javasoltak kitüntetésre különböző kategóriákban, ezek között a Tudor Giurgiu rendező által jegyzett Miért én? című filmet, amely egy pályakezdő, a korrupt rendszerrel szembeszegülő román ügyész tragédiáját mutatja be. Ennek az alkotásnak volt a vágója Lemhényi Réka, akit a legjobb vágás díjára javasoltak. Ugyanennek a filmnek egy másik alkotóját, Szélyes Andrea jelmeztervezőt is az elismerésre jelölték.
A legjobb női főszereplő díjának egyik esélyese Péter Hilda színésznő, aki a Florin Serban által rendezett Box című filmben nyújtott kiemelkedő alakítást. Ő 2010-ben megnyerte már ezt az elismerést a Varga Katalin balladája című filmben nyújtott művészi teljesítményével.
A legjobb játékfilmnek járó díjra jelölték Radu Judénak az Aferim!, Dan Chisunak a Nonstop Bukarest, Corneliu Porumboiunak A kincs, Tudor Giurgiunak a Miért én?, valamint Radu Munteannak az Egy emelettel lejjebb (Un etaj mai jos) című filmjét. Az említett alkotók esélyesek a legjobb rendezői díjra is.
A legtöbb jelölést, tizenkettőt a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon 2015-ben Ezüst Medve díjat nyert Aferim! kapta.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter