Lehet pályázni a Festum Varadinumra

Szerdától kezdve március 26-ig nyújthatják be támogatást igénylő pályázataikat azok a civil szervezetek, melyek a Festum Varadinum keretében kívánnak eseményt szervezni.

 

 

Az idén április 29. és május 6. között zajlik le Nagyváradon a Festum Varadinum kulturális rendezvénysorozat. Azok a civil szervezetek, amelyek rendezvényt akarnak szervezni a Festum Varadinum keretében, és erre anyagi támogatást igényelnek, erre vonatkozó pályázatukat a Varadinum Kulturális Alapítvány honlapján (www.vka.ro) lévő űrlap kitöltésével nyújthatják be a kuratóriumnak március 26-ig emilen, de személyesen is átadhatják azt Wagber Izabellának az alapítvány ügyvivőjének. Erről Biró Rozália, Nagyvárad alpolgármestere tájékoztatta lapunkat. Az alpolgármesterasszony elmondta, hogy a civil szervezeteknek a kuratóriumhoz benyújtott igénylésükben pontosítaniuk kell azt, hogy melyik időpontban akarnak eseményt szervezni, azt is meg kell határozniuk, hogy milyen rendezvényt akarnak szervezni, és közölniük kell az általuk szervezendő esemény költségvetését is. Az alapítvány kuratóriuma április 2-án fog ülésezni, ezt követően értesíti majd ki a civil szervezeteket arról, hogy melyik rendezvény mekkora anyagi támogatásban részesül. Biró Rozália elárulta, hogy mint eddig minden évben, az idén is azt szeretnék, hogy minden pályázó civil szervezetet támogatni tudnának, de arra is felhívta a figyelmet, hogy csak részfinanszírozást tud biztosítani a Varadinum Kulturális Alapítvány.

 

Pap István