2011.11.4 14:08; Frissítve: 2011.11.4 15:19


Lehet javítani a gólarányon

Az Olimpia (sárga mezben Prodan) nem hibázhat a Fehér megyei együttes elleni mérkőzésen Az Olimpia (sárga mezben Prodan) nem hibázhat a Fehér megyei együttes elleni mérkőzésen
Szombaton 14 órától ismét hazai pályán játszik a Szatmárnémeti Olimpia labdarúgócsapata. A „sárga–kék” legénység megőrizné hazai veretlenségi sorozatát, hatodik szatmári mérkőzését is megnyerné.

 

A labdarúgó III. Liga 6. csoportjának 15. helyén tanyázó csapatát, a Zalatnai SK–t fogadja szombaton 14 órától hazai pályán a Szatmárnémeti Olimpia legénysége. Arról már beszámoltunk, a statisztikai adatok, vagyis a papírforma is a „sárga–kékek” mellett szól, ezúttal viszont a múlt héten elrontott gólarányon javíthat a Csík Tibor, Ioan „Lulu” Dragomir, Paul Levente edzőhármas csapata. Erre utalt a vezetőedző nyilatkozata is: „Gólokat kell rúgnunk, és kötelezően győznünk kell!”

Mint ismeretes, a Szászrégeni Avântul otthonában, múlt hét pénteken 4–0–ás vereséget szenvedett el az Olimpia. „Az első két–három napban le voltak törve a fiúk, de most már minden rendben van. Beszéltem velük külön–külön, mind várják már a szombati meccset. Le kell vonni a szászrégeni meccs tanulságait, kell tanulni a hibákból, hogy többé ezek ne forduljanak elő. Nem kell tragédiaként kezelni azt a találkozót. Messze még a bajnokság vége, lehet javítani” – folytatta Csík Tibor.

Megtörténhet, hogy a szászrégeni mérkőzésnek következményei is lesznek, így új emberek jelenhetnek meg a kezdő tizenegyben. A góloknál hibázó Adrian Şuta helyét lehet hogy a második számú kapus, Florin Görbe kapja meg. Nem kizárt, hogy a védősorban is lesznek változások. Egy poszton biztos, ugyanis Adrian Micaş nem léphet pályára a sárga lapos eltiltása miatt. „Még nem raktam össze a kezdő tizenegyet. Lehet, hogy bizonyítási lehetőséget kap Görbe. Még sok a kérdőjel. A legjobb felállásban akarom kezdeni a meccset” – tette hozzá a vezetőedző, aki nem bíz semmit a véletlenre, és csak a győzelmet tartja elfogadható eredménynek.

 

III. Liga, 6. csoport, 12. forduló

Péntek

Marosvásárhelyi FCM II – Aranyosgyéresi Seso, Zilahi FC – Kolozsvári U II, Szászfenesi Unirea – Szászrégeni Avântul, Brassói Corona – Besztercei Gloria II, Kolozsvári CFR II – Dési Unirea, Nyárádtői Unirea – Tatrangi Unirea

Szombat

Szatmárnémeti Olimpia – Zalatnai SK, Jádi Voinţa – Kolozsvári Sănătatea.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Helyi sport hírek
II. Liga: 1–5-ről „indul” a Bihar FC
A labdarúgó másodosztály 29. fordulójának mérkőzéseit rendezik a hét végén. Ennek keretében ma délután a [...] tovább »
Az Oţelul az ellenfél
A manchesteri ifjúsági labdarúgó tornáról hazaérkező Liberty legénysége máris a romániai országos [...] tovább »
Izgalmas mérkőzésre van kilátás Hegyközpályiban
A labdarúgó Team Sport Megyei első osztályú (IV. Liga) labdarúgó-bajnokság 28. fordulójának műsora. tovább »
Arany- és ezüstérem
A nagyváradi Dacro Gym (edző: Dacian Reştea; koreográfus: Alexandra Ile) versenyzői is részt vettek a [...] tovább »
Jövő!
A Nagyváradi Viitorul (edzők: Dorin Mudura és Sorin Toma) labdarúgóklub 2003-ban született gyerekek alkotta [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés