ERDON Helyi hírek

2018.02.18. 11:52

Ünnepi mise: a házasság éltető sodrásában

Vasárnap a délelőtt 10 órakor kezdődött szentmisén a családokért imádkoztak a nagyvárad-újvárosi plébániatemplomban, és Isten áldását kérték a jelenlévő házaspárokra. Dr. Kovács F. Zsolt atya, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség irodaigazgatója prédikált.

Vasárnap a délelőtt 10 órakor kezdődött szentmisén a családokért imádkoztak a nagyvárad-újvárosi plébániatemplomban, és Isten áldását kérték a jelenlévő házaspárokra. Dr. Kovács F. Zsolt atya, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség irodaigazgatója prédikált.

Közel két évtizede Angliából indult el a Házasság hete elnevezésű kezdeményezés, amely Szent Bálint napjának környékén egy hétig a házasság és a család fontosságára kívánja irányítani a figyelmet. Ennek jegyében szombat délután a várad-újvárosi egyházközségben Tóth Attila Levente tasnádszántói plébános vezetésével zajlott lelki felkészülés a Kett-pedagógiai módszer segítségével, az Éltető sodrásban mottó jegyében, majd vasárnap délelőtt ünnepi szentmisére került sor a Szent László templomban.

Bevezetőjében Pék Sándor esperes-plébános úgy fogalmazott: egy különleges ünnepet ülnek, hiszen bekapcsolódtak a Házasság hetébe, ami tulajdonképpen semmiképpen sem csak hete a házasságnak, hanem inkább az elköteleződés ünneplése. Azt tanácsolta: ezzel az örömmel tekintsünk önmagunkba, arra gondolva, hogy vannak házasságok, családok, melyek az életet és a sodrást hordozzák, és a bűneink számbavételekor kérjük Isten irgalmát a mindennapi apró gyarlóságainkra is, amit az egység, az összetartozás és a szeretet nevében követünk el.

Henger 

Az evangéliumi részlet Szent Márk könyvéből szólt. Prédikációjában dr. Kovács F. Zsolt, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség irodaigazgatója abból indult ki, hogy a gyermekkorunkban olyan egyszerűnek tűnik minden: megtanuljuk a pap bácsitól, hogy Isten gyermekei vagyunk, a szüleink szeretnek minket, és bizonyos szabályok betartására nevelnek, szeretjük és tiszteljük őket, a hittanórákon elsajátítjuk hitünk alapelveit. Ráébredünk arra, hogy vannak bűnök, és létezik a tízparancsolat, s talán azt is gondoljuk, hogy ha minden egyes parancsolathoz hozzárendelünk tíz bűnt, akkor csupán száz bűn van a világon. Telnek-múlnak azonban az évek, s mikor elszakadunk a szülői otthontól, egy másik világba csöppenünk, ráeszmélünk arra, hogy sajnos sokkal több a bűn, nem mindez az, aminek látszik, és ami ma igaz, egyáltalán nem biztos, hogy holnap is az.

Gazdasági válságok, politikai dolgok vagy az elvándorlás veszélyeztetik leginkább a házasságot, de nem csupán ezek, talán meg se tudjuk fogalmazni, hogy mi minden. Ennek alátámasztására elég egy egyszerű jelenet felvázolása: van egy háromgyermekes család, a feleség mindennap elkészíti a vacsorát, a gyermekek a szobáikban tanulnak, a férj is hazatér fáradtan a munkából, de nincs kedve semmihez, ezért inkább visszavonul, lefekszik aludni. És ez így történik napokon keresztül. Tulajdonképpen egyikőjük sem követ el bűnt, senki se sértette meg szándékosan a másikat, mégis érződik, hogy valami félresikerült, nincs rendben a családban, hiszen nem beszél egymással a férj és feleség. Néha kell egy löket, külső impulzus, akár egy hengernek, hogy elinduljon, és ilyen belső állandó mozgató erő lehet a mindennap kimondott igen, vagyis hogy igen, veled akarom leélni az életem. „Hagyjuk meg magunkat magunknak, éljük a belső természetünkből fakadó életünket, azokat az örömöket és vágyakat, melyeket Isten kódolt belénk, és engedjük, hogy ez a természetes gördülékenység vigyen mindig előre bennünket és házastársainkat a jó és a boldogság felé” -kérte a tisztelendő.

A mise végén villámcsődülettel készültek a házaspárok. Az ünnepségen közreműködött a Szent László templom ifjúsági együttese.

Ciucur Losonczi Antonius

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!