“Legyen többször is karácsony”

“Legyen többször is karácsony”
A dévai Szent Ferenc Alapítványhoz tartozó gálospetri Szentháromság Kollégiumban kedden délután tartották meg a hagyományos karácsonyi ünnepséget.

Mintha még a kert dekorációjául szolgáló dísz-állatok is fázósan álltak volna a helyükön, amikor kedden délután, hideg szélben a vendégek érkeztek a gálospetri Szentháromság Kollégiumba, ahol a hagyományos karácsonyi ünnepséget tartották. A bejárat mellett a közismert betlehemi életkép látványa teremtette meg az ünnepi hangulat alapjait, míg az ideiglenes előadóteremmé vált ebédlőben Kosza Erzsébet nevelő-otthonvezető köszöntötte mindazokat, akik év közben segítik, támogatják az egykori Fráter kúriában élő gyerekek és nevelőik életét. Saját karácsonyi emlékeiből idézett fel, majd felkonferálta a gyerekek műsorát, akik – megfogalmazása szerint – szóban nem, de előadásukban köszönik meg a gondoskodást.

Nagy csomag, kisember

A gyerekek a betlehemeztek, énekeltek, szavaltak, az egyik ilyen versben hangzott el a verssor: “Van nekem egy kívánságom, / legyen többször is Karácsony!”, utalva az ekkor kiteljesedő szeretetre, megértésre és talán az ajándékozási kedvre is. Apropó, ajándékozás, mindezek után kezdődött az ajándékok kiosztása, a sort szokás szerint Fellegi Kató, a dévai Szent Ferenc Alapítvány budapesti irodájának képviseletében kezdte meg, mindenkinek névre szólóan, a kívánsága szerint összeállított csomagot adva át, a keresztszülők adományából. Bizony, néha a doboz majdhogynem nagyobb volt, mint az azt boldogan elcipelő megajándékozott. Ezek után kerültek sorra a a megjelent ajándékozók, magánszemélyek, szervezetek, intézmények, egyházak képviselői egyaránt. Az otthonban jelenleg 25 gyereket nevelnek, közülük 20 érmihályfalvi, így természetesen (ahogyan év közben is), a város önkormányzata is képviseltette magát. A házigazdákon volt eztán a sor, mindenkit asztalhoz vártak, hogy töltött káposztát és kalácsot fogyasszanak el együtt, miközben a gyerekek természetesen már ajándékaik kibontásával voltak elfoglalva.

Rencz Csaba