Legyen önálló állami magyar egyetem

Akt.:
Legyen önálló állami magyar egyetem
Nagyvárad- Szerdán az 1956-os megemlékezések apropóján Bihar megyei körúton járt Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke. Délutáni nagyváradi sajtótájékoztatóján három központi témát érintett.

Elsőként azt a friss hírt kommentálta, miszerint az alkotmánybíróság november közepére halasztotta a döntését a referendumtörvénnyel kapcsolatban, melyre vonatkozó keresetet Traian Băsescu államfő nyújtott be. Kelemen Hunor jelezte: az RMDSZ számításai alapján ez azt jelenti, hogy 2014-ben sem fogják módosítani Románia alkotmányát, hiszen a törvény kihirdetése, illetve a Hivatalos Közlönyben való megjelenése után egy évvel lehetne alkalmazni a 30 százalékos részvételi küszöböt. A politikus arra hívta fel a figyelmet: a taláros testület az RMDSZ által hangoztatott érvek egy részét is jogosnak ítélte. Meglátásában az USL-nek nincs meg a kellő bátorsága ahhoz, hogy a jelenleg hatályban levő 50 százalékos küszöb alkalmazásával népszavazást írjon ki. Úgy fogalmazott: az egyik szeme sír, a másik nevet, hiszen egyrészt az alkotmánymódosító szakbizottságban a magyarság számára kedvező változtatásokat is elfogadtak (a nemzeti kisebbségek államalkotó tényezők, a közösségek nemzeti jelképeinek használati garanciája, a kulturális autonómiatanácshoz való jog), melyek egyelőre úgy tűnik, csupán tervezetek maradnak, másfelől azonban azt is látni kell, hogy a kormánykoalíció által bejelentett közigazgatási átszervezés nem felel meg a magyarság igényeinek, így ennek az alkotmánymódosítás halasztása miatti elmaradása üdvözölendő. „Az USL-nek végre kormányoznia kellene, s nem az alkotmánymódosításról és a régiós átszervezésről szóló álvitával tematizálnia a közéletet”, nyomatékosította az RMDSZ-elnök.

A decentralizációról Kelemen Hunor kifejtette: az RMDSZ huszonnégy éve azért harcol, hogy az emberek életét közvetlenül befolyásoló döntéseket helyi szinten hozzák meg, párbeszéd útján. Az RMDSZ már benyújtott Cseke Attila képviselő és szakértő munkatársai által kidolgozott vonatkozó törvénytervezetet a parlamentben, melyet hallgatólagosan elfogadott a Képviselőház. Az USL törvénytervezetével kapcsolatban elmondta: a tárgyalások arra engednek következtetni, hogy jó irányba mutat a projekt, de azért kíváncsi a végső formára is, reméli, hogy a kormány nem fog megtorpanni. Kiemelte: noha az RMDSZ ellenzékben van, azért konstruktív magatartást tanúsít, s ha valamilyen elképzelés a szubszidiaritás elvére épül, támogatja azt függetlenül attól, hogy honnan ered.

Intézményáldozat

Az RMDSZ elnöke az évforduló apropóján az 1956-os forradalom és szabadságra is kitért. Szerinte az 1947-es párizsi békeszerződés után ez volt az első jelentős megmozdulás, mely rést ütött az akkori rendszer falán, és bebizonyította, hogy a kommunizmus nem egy történelmi törvényszerűség, hanem épp ellenkezőleg, tévút, zsákutca. Arra hívta fel a figyelmet: az itteni magyarság és románság rokonszenvezett a forradalommal, a szabadságharc leverésének azonban nem csupán emberi, hanem intézményáldozatai is voltak, például ezt követően szűnt meg a Bolyai Egyetem. „A kommunizmust nem elég szóban elítélni, a hatásaival, illetve következményeivel akkor lehetne leszámolni végleg, ha például ismét működhetne önálló állami magyar egyetem Romániában”- hangsúlyozta.

Végül Kelemen Hunor köszönetet mondott az RMDSZ Bihar megyei szervezetének, Kiss Sándor elnöknek és Szabó Ödön ügyvezető elnöknek, amiért két hét alatt több mint 35 ezer aláírást sikerült összegyűjteniük a regionalizációról szóló helyi referendum kiírása érdekében, s ezzel azt is bebizonyították, hogy az RMDSZ jelentős politikai erőt képvisel.

Ciucur Losonczi Antonius

Címkék: ,