Legyen hit alapú az értékrendszerünk

Legyen hit alapú az értékrendszerünk

Nagyvárad – Vasárnap délelőtt
rendkivüli istentiszteletet tartottak a
várad-réti református templomban. A
nyírbogdányi gyülekezet tagjai voltak a
díszvendégek, akik számára
gyűjtést szerveztek az itteniek.


2009. június 7-én
szárazjégeső 
pusztított a magyarországi
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében
található Nyírbogdányban
és környékén. A vihar a falu
1055 ingatlanja közül szinte egyet sem
kimélt meg, alig maradt érintetlen
ház. A Pálfi József
tiszteletes által vezetett
várad-réti és az Angyalossy
Katica
lelkésznő
irányította nyírbogdányi
református egyházközség
között kitünő a kapcsolat,
ezért előbbi elnöksége
úgy döntött, hogy nem csupán
beszél róla, hanem konkrétan is
cselekszik bajba jutott felebarátai
érdekében. Mivel július nem
számít báli szezonnak, és
különben sem ildomos ünnepelni
szerencsétlenség esetén, a
váradiak úgy határoztak:
jótékonysági ebédet
szerveznek, melynek bevételét
felajánlják magyarországi
testvéreiknek. A gyülekezeti tagok nemes
lelkűségére vall, hogy mind a 130
hely betelt, egy széket 25 lejért
lehetett lefoglalni. A vasárnap
délelőtti rendkivüli istentiszteleten
stílszerűen Angyalossy Katica hirdette
Isten igéjét, Habakuk
próféta
könyvének III.
része és Az Apostolok Cseledeteiről
írt könyv V. részének 41-42.
versei alapján.


Sorsközösség-vállalás


Szószéki beszédében a
lelkésznő a
sorsközösség-vállalás
és a keresztény
szolidarítás 
fontosságára hívta fel a
figyelmet. Azt emelte ki, hogy az
értékrendszerünk hit alapú
kell legyen, noha ezt különösen
nehéz megvalósítani egy olyan
világban, ahol nem divat a kollektív
bűntudat, és elfordítjuk a
fejünket mindazoktól, akik
segítséget kérnek. Pál
apostolhoz
és a többi
tanítványhoz hasonlóan kell
gondolkodnunk, akik annak ellenére, hogy
megverték és megalázták
őket, örömmel távoztak a
tanács színe elől, mert
méltónak bizonyultak arra, hogy
tanúságot tegyenek
Krisztusról, tanácsolta a
tiszteletes asszony.


Az igehirdetést követő
felszólalásában
Tőkés László
európai parlamenti képviselő,
leköszönő püspök annak a
véleményének adott hangot:
szakadoznak a gyökereink, mert hajlamosak vagyunk
mindent elhagyni, ami szép és jó.
A természeti és a történelmi
katasztrófák tulajdonképpen
Isten figyelmeztető jelei, melyekkel a
Teremtőnk arra buzdít minket, hogy tartsunk
önvizsgálatot és az Ige
alapján keressük a megoldást. Az
emberi szolidarítás hiánya, a
hitbeli és az erkölcsi tőke
megfogyatkozása bajba sodor bennünket,
ezért csakis az isteni kegyelembe kapaszkodva,
az egyház iránti hűséggel
és az egymásra való
odafigyeléssel találhatjuk meg a
jövőnket, hangsúlyozta a
távozó egyházfő.

Ciucur Losonczi Antonius