Legyen erőnk és eszünk

Legyen erőnk és eszünk
Nagyvárad – Vasárnap délben az 1848/49-es forradalomra és szabadságharcra emlékeztek a biharpüspöki emlékparkban található kopjafánál. Versek is hangzottak.

A ragyogó napsütés mellett egy helyi óvodásnak (Guba Áron), három kisiskolásnak (Timár Kitty, Gagyi Viktória és Bálint Réka), valamint az egyesített vegyeskarnak az éneke tette emlékezetessé az idei ’48-as ünnepséget, mely vasárnapdélben zajlott a biharpüspöki kopjafánál. Az egybegyűlteket Féth Irén körzeti RMDSZ-elnök üdvözölte. Ünnepi beszédében Pásztor Sándor önkormányzati képviselő arra hívta fel a figyelmet: első alkalommal fordul elő, hogy nem csupán a református, hanem a római katolikus lelkipásztor is jelen van. A városatya hangsúlyozta: fontos a megemlékezés- mellyel az anyaországnak is példát mutatunk-, mert azt bizonyítja, hogy nem volt hiábavaló elődeink harca és áldozata. Szacsvay Imrét idézve úgy fogalmazott: „Arra kérem a közösségünket, és mindenkit: legyen meg a kellő erőnk, de emellett a bölcsességünk és az eszünk is ahhoz, hogy mindezt tovább adjuk a gyermekeinknek, és mindig itt lehessünk, együtt”.

Koszorúzás

Ezt követően koszorút helyeztek az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hőseinek tiszteletére emelt kopjafa tövéhez a református egyházközség, a helyi RMDSZ-körzet, a várad-rogériuszi RMDSZ, a Biharpüspöki Alapitány és a Juhász Gyula Általános Iskola képviselői, Pásztor Sándor, valamint magánszemélyek. A rendezvény a Himnusszal zárult.

Ciucur Losonczi Antonius