Legyen az egészség hungarikum

Legyen az egészség hungarikum
Nagyvárad- Az elmúlt hétvégén Családnapot szervezett Nagyvárad-Réten a Csillagocska Alapítvány és a református egyházközség. Változatos programok voltak, a nyitóünnepség szombat délelőtt volt.

Az egészség-betegség témakört körüljáró, boncolgató rendezvény szombat délelőtt kezdődött a várad-réti református templomban, ahol Móricz Árpád bácskossuthfalvi református lelkipásztor tartott rövid áhítatot. János evangéliuma 9. fejezete 1-től 10-ig terjedő verseire alapozott beszédében azt nyomatékosította: azért szoktunk néha betegek lenni, mert Isten így akarja a tudtunkra adni, hogy éljük meg az egészségünket, vegyük észre a tőle kapott és birtokolt jót. Lássuk meg az ő dicsőségét, azt, hogy mindig munkálkodik értünk, ezért a betegség idejét használjuk fel arra, hogy beszélgessünk, kommunikáljunk vele, és bocsássunk meg azoknak, akiknek egyébként nem tudnánk, végül, de nem utolsósorban pedig mi is kérjünk bűnbocsánatot.

Odafigyeljünk egymásra

A megfontolandó gondolatok, tanácsok után a szervező Csillagocska Alapítvány és Nagyvárad-réti Református Egyházközség nevében Pálfi Noémi köszöntötte az egybegyűlteket. Sajnálattal jelentette be, hogy betegség miatt Soltész Miklós magyarországi szociális és családügyért felelős államtitkár, illetve dr. Pálfi József tiszteletes nem tudnak jelen lenni. Megjegyezte: évekkel ezelőtt azzal a szándékkal indult útjára ez a rendezvénysorozat, hogy hátha meg tudják változtatni egy kicsit a világot, de ehhez az is szükség van, hogy jobban odafigyeljünk egymásra.

Dr. Béres Klára, az esemény fővédnöke is azon meggyőződésének adott hangot: mivel „zizis” körülöttünk a világ, kellenek az ehhez hasonló együttlétek, alkalmak, melyek megerősítik bennünk azt az érzést, hogy számíthatunk egymásra. Ezt követően a Legyen az egészség hungarikum elnevezésű program keretében indított Táncolj az esküvőmön! projektről beszélt, melynek fő célja, hogy a felnőtteket a gyermekeik üzenetei segítségével rábírják a szemléletváltásra, arra, hogy egészségesebb életet éljenek. Ennek érdekében országos reprezentatívitású kutatásokat végeztek, kockázat- és közösségalapú információs körutat tartottak, egészségfejlesztéssel kapcsolatos díjakat adtak át.

Ciucur Losonczi Antonius

Címkék: ,


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .