Legfontosabbak a diákok

Szatmár megye – „Minden gyermek, akit
nevelünk, egy ember akit megnyerünk”
mottóval tartottak hétfőn
közös gyűlést iskolaigazgatók
és tanfelügyelők.


Hétfő délelőtt a
Szakszervezetek Művelődésiháza
adott helyet a Szatmár megyei
tanintézmények igazgatói
számára szervezett közös
gyűlésnek. A találkozón
több téma is megbeszélésre
került, elsőként a
sertésinfluenzával kapcsolatban dr.
Tămaş Lidia  a
Közegészségügyi
Hatóságtól tartott egy
nyugtató beszámolót, aki
többek között azt is elmondta, hogy
Szamtmár megyében ez a veszély
egyenlőre nem áll fenn, valamint
megyénk jelentős
gyógyszerkészlettel rendelkezik.
Felkészültek a félévireA
gyűlés során Mariana Popa
főtanfelügyelő több
problémát is felvetett, köztük
az egységes félévi dolgozatokat,
mellyel kapcsolatban kifejtette, reméli, a
pedagógusok a diákok érdekeit
helyezik előtérbe és a
tanulók megírják tesztjeiket.
Elmondása szerint a
tanfelügyelőség arra van
felkészülve, hogy megtartják a
vizsgákat, már a
javítótanárokat is
kijelölték.


Emellett szó esett a
középiskolákba való
beiratkozásról, valamint az
érettségire való
beiratkozásról, a tanárok
kinvezésével és
áthelyezésével kapcsolatban
felmerült kérdések is
terítékre kerültek. Az
igazgatók gyűlésén
bemutatásra került az új
főtanfelügyelő–helyettes is, Ioan
Viman, aki Kónya László
helyét vette át, és aki
együttműködéséről
biztosította a jelenlévő
intézményvezetőket. A
gyűlésen Ioan Dăgan az Országos
Tanügyi Szakszervezet Szatmár megyei
elnöke a tanárok sztrájkjával
kapcsolatban szólalt fel, melyre Mariana Popa
azt válaszolta, hogy reméli a megyei
pedagógusok a diákok
érdekében cselekednek majd.