Legfinomabb dinnyét és legszebb lányt választottak Körtvélyesen

Legfinomabb dinnyét és legszebb lányt választottak Körtvélyesen
Majdnem 21 kilogrammos volt a legnagyobb dinnye az 12. Érkörtvélyesi Dinnyefesztiválon, melyen szépségkirálynő választást is tartottak vasárnap délután.

Két év “szünet” után tartottak újra Dinnyefesztivált Érkörtvélyesen, és a “pihenés” úgy tűnik, jót tett az eseménynek, mediatizálás szempontjából mindenképpen, hiszen vasárnap délután csak televíziós stábból hármat tudtunk megszámolni. Egymást váltva állt mikrofon elé Nagy István polgármester, majd a sikeres dinnyetermesztők egész sora, hiszen a fesztiválnak a dinnye volt a főszereplője, a gyümölcsöt már a településhez közeledve az országút mentén is több standon kínálták az utazóknak. Az útmenti árusok ennek értelmében kimaradtak a falunapi eseményekből, melyek sorát vasárnap délelőtt a római katolikus templomban tartott ökumenikus szentmise nyitotta. Délután már az iskolaudvari színpadon került sor a – Tóth Imre ny.tanár, műsorvezető megfogalmazása szerint – a fesztivál fénypontjára: a dinnyebemutatóra, melyhez Borschavszki László citerazenéje adott aláfestést. Elsőként a legnagyobb dinnyét választották ki, sorra tették mérlegre a benevezett óriási gyümölcsöket: harmadik lett 17,82 kg-mal Bánházi Barna, második 20,64 kg-mal Tas Csongor, első pedig 20,9 kg-mal Ágoston Csaba dinnyéje.

Dinnyebemutató

Már látványosabb volt a dinnyeevő verseny, melynek során, akár csak a korábbi években, felnőttek és gyerekek egyaránt versenyezhettek abban, hogy 1 perc alatt kezeik használata nélkül ki tud több dinnyét behabzsolni. Tíz-tíz versenyző állt az asztal mellé, hogy a rajtra arcát szabályosan belenyomja az előzőleg megmért dinnyeszeletekbe, amiket e versenyidő után visszamértek, így derült ki, hogy a gyerekeknél Szilágyi Attila 660 grammot, míg a nagyoknál Kovács Attila 670 grammot tudott legyűrni. A legfinomabb dinnyét a lehető legsportszerűbb módszerrel választották ki: maguk a benevezett gazdák zsűriztek, mindannyian kaptak egy falatnyi mintát a hét “jelöltből”, és úgy választottak, hogy nem tudták, éppen kiét gusztálják. A hétből 5 vokssal Seres János nyert. A “dinnye romok” éltakarítása után egy hajdúböszörményi és hajdúnánási fiatalokból álló együttes játszott élőben magyar könnyűzenei slágereket, majd a margittai Takács Mihály edző tanítványai tartottak karate bemutatót. Következett a nap újabb nagyon várt eseménye: egy évtized után tartottak újra szépségversenyt Körtvélyesen. Kilenc leány nevezett be, hogy rövidnadrág+póló, szabadidő- és estélyi ruhában mutatkozzon meg a zsűri és a publikum előtt (információnk szerint a lányok nem vállalták be a fürdőruhás felvonulást).

Táncosok, koncertezők

A műsorvezetés Kun Zsolt diószegi humoristára hárult, aki az öltözködési szünetekben szóval és poénnal tartotta a közönséget, melynek tagjai tombolaszelvényként is szolgáló szavazólapokon választhatták meg a közönségdíjast. Nagy István polgármester Tas Henrietta fejére tehette fel a koronát, második lett Zih Réka, harmadik Cervid Claudia. Hogy a zsűri nem döntött rosszul, azt bizonyitja, hogy a közönségdíjat is Tas Henrietta kapta nagy ováció mellett. A továbbiakban a Silver Wings csoport helyi, értarcsai és érmihályfalvi táncosai, a Gyöngyszemek néptánccsoport tagjai, illetve a helyi Balázs Levente és zenekara foglalta el a színpadon, jó felvezetést teremtve a magyarországi Rony, illetve a Matyi és a Hegedűs koncertjéhez. A nap és az egész fesztivál végéhez érve elmaradt a programban beígért záróbeszéd, ami jó döntésnek bizonyult, tekintve hogy a közönség legkevésbé szónoklatra kíváncsi az adott helyzetben, meg aztán minden szónál többet mondott a tűzijáték.

Rencz Csaba