Leállt végre a CET: mi jön?

2Hozzászólás
Nem füstöl a CET – előterében a kisebb, új gázalapú erőmű
Nem füstöl a CET – előterében a kisebb, új gázalapú erőmű - © Nem füstöl a CET – előterében a kisebb, új gázalapú erőmű
Nem füstöl már, de a mérgező porát, hamuját még mindig hordja a szél mindenfelé Nagyváradon: pénteken leállították a széntüzelésű hőerőművet (CET) és áttértek az újra, a gázüzeműre.

 

Hosszú éveket csúsztak vele: pénteken 11 órakor leállították az épp idén ötven éves nagyváradi hőerőművet. Az utóbbi években már elviselhetetlen szennyezést produkált, amely főleg télen volt látható, amikor még a havat is befeketítette a városban és környékén a szűrés nélkül kiáramló sok égéstermék, sőt, az utóbbi hónapokban már annyira nem fektette a javításokba sem, hogy a nagyobbik kéményen kívül magából az épületből is dőlt a füst. Ilie Bolojan polgármestert már 2012-ben is felhívtuk a szennyezés kapcsán, és már akkor biztosra ígérte, hogy a következő évben megszűnik a baj, mert üzembe áll az új, gázüzemű erőmű. Ez tehát 2012 helyett most pénteken történt meg végül, sok halogatás után. Reggel 7-kor kezdték leállítani és 11-re végeztek vele.
A város meleg vizét a közelben felépített új, földgázzal üzemelő központ biztosítja.

Ami várható

Felhívtuk tegnap Stanel Neculát, az erőmű igazgatóját, és arra kértük, hogy számos lényeges kérdésben tisztázza a helyzetet. Kérdéseinkre elmondta: idén áprilisban valóban épp 50. évét töltötte be a CET, amely a hetvenes évek technológiai szintjén volt, és például évente 880 ezer tonna széndioxidot bocsátott ki. Az új erőmű ezzel szemben 320 ezer tonnát fog.
Azt is tőle tudjuk, hogy komoly leépítésekkel jár a korszerűsítés. „Az új erőmű bekapcsolása után már jóval kevesebb emberek tudjuk működtetni a rendszert. Ezért nagymérvű elbocsátások jönnek. Bukarestben már rendezzük is az engedélyeket a tömeget leépítéshez” – mondta. A CET 540 alkalmazottjából 290-től fognak megválni.

Arról is érdeklődtünk, mi lesz a régi épülettel és a város rideg jelképének számító két kéménnyel. Hiszen például a másik, már rég kikapcsolt CET-et végül lebontják, és a közművesített területét eladják. Stanel Necula elmondta: „A másik CET esetében a tulaj a bukaresti szakhatóság volt. A most lekapcsolt tulajdonosa viszont a váradi önkormányzat, nem pedig mi, a vállalat. Most legalább egy év kivárás következik. A következő telet is kivárják, annak során az új erőmű fog fűtést is adni, együtt a régivel. Ugyanis az eddigi CET csak részben volt széntüzelésű. Hat turbinából három szenes, másik három földgázzal üzemeltethető. Ez utóbbiakat megtartjuk, sőt, télen ezek is vagy működni fognak, vagy tartaléknak lesznek ott, meghibásodás esetére. Egy év után majd valamikor hozhat döntést az önkormányzat, hogy mi legyen a régi épülettel és a kéményekkel. Én azt hiszem, valamikor később majd lebontás lesz, és ezt a közművesített területet is értékesítik”. Az igazgató hozzátette: „az viszont 99%, hogy azokból a kéményekből már sosem fog felszállni füst”.

Szeghalmi Örs



2Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

HTML version of comments