Lavinától tart Cioroianu

Lavinától tart Cioroianu
Adrian Cioroianu román külügyminiszter kormánya fenntartásait hangoztatta  pénteken Párizsban Koszovó függetlenségének kinyilvánításával szemben,  amely szerinte lavinát indíthat el a szakadárságra hajlamos térségekben.

Igyekszem párizsi barátainknak elmagyarázni fenntartásainkat” Koszovó függetlenségének “nagyon kényes” kérdésével kapcsolatban – mondta el Cioroianu újságíróknak, mielőtt találkozott Bernard Kouchner francia külügyminiszterrel.Cioroianu szerint Koszovó függetlenségének kikiáltásához nincs jogi alap, másrészt – Románia álláspontja szerint  - a nemzeti kisebbséghez tartozó személyek jogait, nem pedig a kisebbségek kollektív jogait kell támogatni.  A román külügyminiszter felvetette annak kockázatát is, hogy Koszovó függetlensége olyan precedenst teremthet, amelynek következményei az Európai Unió határainál jelentkeznek: a Moldovához tartozó, többségében orosz ajkú szakadár Dnyeszter-melléken; Bosznia-Hercegovinában, amelynek két, nagy önállósággal rendelkező államalakulata közül az egyik a boszniai Szerb Köztársaság, vagy éppenséggel Koszovó északi részén, ahol a helyi szerb kisebbséget kísértésbe ejtheti a pristinai (albán vezetésű) kormányzattal szembeni függetlenség gondolata.

    Románia az Európai Unió ama tagországai közé tartozik, amelyek a legtartózkodóbbak a koszovói függetlenség gondolatával szemben.