2011.12.29 10:30; Frissítve: 2011.12.29 10:30


Látogatók a hajléktalanszállón

Látogatók a hajléktalanszállón
Nagyvárad – Szerda este a Caritas Catolica munkatársai felkeresték a Guttenberg utcai hajléktalanszállót, ahol ajándékcsomagokat adtak át. Fellépett a Székesegyház kiskórusa, karácsonyi énekekkel.

 

Az elmúlt kilenc évben hagyománnyá vált szokás szerint a két ünnep közt a váradi Caritas Catolica munkatársai és önkéntesei Hegedűs Ilona ügyintéző vezetésével az idén is felkeresték a Guttenberg utcai hajléktalanszállót, hogy édességeket és fogkrémet tartalmazó egyéni ajándékcsomagokat adjanak át az ott tartózkodóknak, illetve az intézménynek is vittek mosóporokat, fogkeféket és tisztálkodási szereket. Az adományokat az ausztriai St. Pölten-i római katolikus egyházmegyék plébániái (Pöchlarn, Ruprechtshofen, Petzenkirchen, Wieselburg, Purgstall, Gaming és Steinakirchen) biztosították, a szállításról pedig a St. Pölten-i Caritas gondoskodott. A véletlennek betudhatóan a szerda esti látogatáskor épp áramszünet volt az épületben (az egyik transzformátor túlterheltsége miatt), azonban így hangulatosabb és meghittebb körülmények között, gyertyafénynél énekelhettek a Bazilika Oláh Gabriella által vezényelt kiskórusának tagjai.

Ezt követően Rajna József atya, a Caritas Bihar megyei igazgatója szólt néhány biztató szót. Arra hívta fel a figyelmet: karácsonykor, a fény ünnepén közénk jött Krisztus, a világ világossága, akit az ószövetségi próféták megjövendöltek, elmondhatjuk tehát, hogy velünk az Emmanuel, velünk az Úr. Hangsúlyozta: a betlehemi egyszerű istállót választotta ki az Isten azon helyszínül, ahol az ő Szent Fia megszülessen, nem egy fényüző palotát, azért, hogy mindenki találkozhasson vele, ne csupán a gazdagok. Úgy fogalmazott: Isten az ő gazdagságából jött a szegénységbe, hogy ebből a gazdagságból mindenkinek osszon. „Ha volna egy kivánságon, az az lenne, hogy töltse el mindannyiuk lelkét a szeretet, a fény és a világosság, mert ahol Isten, ott szükség nincsen. Töltse el tehát ez az Isten mindannyiukat az ő szeretetével és kegyelmével, és utána pedig adjon egy boldogabb új esztendőt”, mondta a tisztelendő.

 

Kevesebben vannak

 

Ferencz Istvántól, a hajléktalanszálló vezetőjétől megtudtuk: 44-45 lakója van jelenleg az intézménynek, sokan közülök- körülbelül tíz-tizenöten- az ünnepek közt elmennek a barátokhoz, ismerősökhöz, rokonok, őket várják vissza januárban, az újév után. Hogy hányan fognak még betérni, az nem lehet előre megmondani. Amúgy december 22e óta az Ecclesia Mater Alapítvány a hollandiai Hulp Oost Europa Alapítvány által immár tizenegy éve biztosított finanszírozásnak köszönhetően főtt étellel és kaláccsal látja el a hajléktanokat a Bunyitai-ligetben, január 6-ig kint lesznek. Közülök körülbelül hatan jelezték, hogy be szeretnének menni a szállóba. Egyébként más évekhez képest kevesebben veszik igénybe az intézmény szolgáltatásait, valószínűleg azért, mert enyhe az idő. Akár 65 személyt is be tudnak fogadni, tehát egyáltalán nem üzemelnek a maximális kapacitáson.

 

 

Ciucur Losonczi Antonius


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Helyi hírek
Kiadványok a civil életről
Nagyvárad- Az RMDSZ, illetve Biró Rozália alpolgármester kezdeményezésére, az önkormányzatnál megpályázott [...] tovább »
Öregdiák találkozó
Nagyvárad- Csütörtök délután az egyik váradi vendéglőben 60 éves érettségi találkozójukat ünnepelték az [...] tovább »
Sikeres majális Biharfélegyházán
Bihar megye - Majális tartottak Biharfélegyházán, melyen időseknek és fiataloknak egyaránt szerveztek [...] tovább »
Aláírásgyűjtés a kétágú templom mögötti telekrombolás ellen
A kolozsvári alsóvárosi református gyülekezet temploma mögötti telekrombolás leállítását célzó [...] tovább »
Megvan a 35.000-ik igénylő
Nagyvárad- Csütörtök az RMDSZ váradi székházában emléklapot és egy könyvet vehetett át Dobi István, aki a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés