Látogatóban a biharpüspöki nyomortelepen

Látogatóban a biharpüspöki nyomortelepen
Nagyvárad- Kedd délután a volt szeméttelepen élő hajléktalanokhoz látogattak ki Exc. Böcskei László megyés püspök vezetésével a Caritas Catolica munkatársai. Velük tartott Fechete Mihai atya, a Don Orione Alapítvány vezetője is, aki jól ismeri az ottaniak helyzetét.

Tavaly karácsony óta immár hatodik alkalommal szervezett együtt jótékonysági akciót a görög katolikus Don Orione Alapítvány és a római katolikus Caritas Catolica. A két civil szervezet által közösen lebonyolított akciók összekötő kapocsa Fechete Mihai atya, aki évek óta rendszeres időközönként vissza-visszatér a Biharpüspökiben levő egykori szeméttelepre, ahol tizenöt család, vagyis körülbelül negyvenöt személy él a civilizációhoz és a 21. századi körülményekhez hozzászokott emberek számára leírhatatlan közegben. Úgy tűnik azonban, hogy a legtöbben közülük beletörődtek a sorsukba, a tisztelendőt pedig mint valami celebet fogadják mindig, nagy csatakiáltások közepette, és még viccelődni is leállnak vele. Míg az előző alkalmakkor a Szent László Teológiai Líceum bentlakásos diákjai működtek közre a csomagok szétosztásánál, ezúttal a Caritas alkalmazottai, mint önkéntesek (élükön Hegedűs Ilonával és Kiss Károllyal), Rajna József Caritas-igazgató és Exc. Böcskei László megyés püspök a vendégek. A tizenöt élelmiszercsomag tartalmának összeállítását (cukor, rizs, olaj, pástétom, hús, keksz, levespor, folyékony sajt) a passaui Caritas Verband támogatta, és ruhaféleségeket is kapnak a hajléktalanok, akik ha úgy vesszük, a szó szoros értelmében nem is azok, hiszen mindegyik család rendelkezik valamilyen viskóval, „az előkelőbbek” pedig téglaépítménnyel is büszkélkedhetnek, ami ebben a „faluban” valóságos kúriának számít. Vannak köztük olyanok, akik 15-20 éve élik így az életüket, egyik napról a másikra tengődve, úgy, hogy a napszámos munkával nehezen megszerzett pénzét a férfiak zöme kenyérre és ennek folyékony változatára költi.

Tyúkhúsleves

Nem tudni miért, az egyik leggyakoribb név errefelé az István, az viszont már egyáltalán nem meghökkentő, hogy igen magas a népszaporulat, mindenkinek több testvére van, az sem ritka, hogy tízen mondhatják el magukról azt, hogy ugyanazok a szüleik. Ugyanakkor többé-kevésbé barátságban élnek egymással emberek és kutyák, utóbbiak közül egyesek csontsoványak. Egy-két macska is feltűnik imitt-amott, és az abszurditás határát súrolja, hogy miközben körös-körül szeméthegyek, különféle limlomok hevernek, a cirmosok az ebekkel és a látvánnyal mit sem törődve, nyugodtan tisztogatják a bundájukat. Még egy lóval is találkoztunk, egy szekeret húzott éppen, gazdái a szerencsésebb lakók közé tartoznak. Az egyik sátor előtt különben éppen tyúkhúsleves főtt egy tűzrakáson, egy nagy fazékban. A szakács nem restelte bevallani, hogy a szárnyast egy kukából szerezte, a répa eredete felől inkább nem érdeklődtünk. Egyik alkalmi ismerősünk időnként elkiáltotta magát, hogy Izaura és Babilon, de arra nem jöttünk rá, hogy ezen nevek viselői emberek-e vagy állatok. Egyébként alkalmi ismerőink nagyon barátságosak voltak, román-magyar kevert nyelven szívesen mesélték személyes élményeiket az egyházmegye főpásztorának, persze anélkül, hogy fogalmuk lett volna arról, kivel tegeződnek éppen…

Ciucur Losonczi Antonius



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter