Szigligeti Színház

2020.07.08. 09:45

Bányavirág 50: közönségtalálkozó és jubileumi előadás a nyári színpadon

A Szigligeti Társulat Bányavirág című nagysikerű produkciójának 50. előadására kerül sor 2020. július 11-én, szombaton: a jubileumi eseménysorozatot 19 órától közönségtalálkozó nyitja, amelynek vendége Székely Csaba, a drámatrilógia szerzője lesz; az előadás pedig 20.30-tól lesz a vár nyári színpadán.

Forrás: FB/Szigligeti Színház

Székely Csaba 2009-ben vált egy csapásra népszerűvé, amikor Do You Like Banana, Comrades? (Szeretik a banánt, elvtársak?) című rádiójátékával elnyerte a BBC Radio drámapályázatát. Az elismerést aztán további hazai és nemzetközi sikerek követték: a Bányavidék-trilógia 2011-es kiadását követően az egyes részek valósággal meghódították Európa színpadait. A trilógiát számtalan sikerprodukció követte, köztük a Vitéz Mihály vagy a 10, amelyekkel elnyerte a Kritikuscéh díját a legjobb új magyar drámáért. A jubileumi előadás első mozzanataként, július 11-én, szombaton 19 órától a Várad Kulturális Folyóirattal való együttműködésben közönségtalálkozóra kerül sor, amelyen a szerzővel Simon Judit kritikus, a Várad Kulturális Folyóirat szerkesztője, valamint Bozsódi-Nagy Orsolya, a színház irodalmi titkára beszélgetnek.

A Bányavidék-trilógia első része, a Bányavirág egy műhelygyakorlaton született meg, középpontjában pedig egy erdélyi kis falu szürke, rideg valósága áll. A darab páratlan humorral és iróniával beszél egy hanyatló, fejlődésében részben önhibáján kívül megrekedt társadalomról, amely képtelen szembenézni a mindennapos idegenségérzettel, s helyette a boldogság látszatát tartja fönn: miközben a faluba érkező televíziós stáb az öngyilkosságok riasztóan növekvő számáról kérdezi a lakosokat, ők büszkén nyilatkozzák, hogy ők minden körülmény között felelősen őrzik a hagyományokat. A falu tragikomikus valóságában egyedül a vigyorgó Illés látja tisztán a helyzetet, őt azonban sem a falu kinézett doktora, sem a meggyötört szomszéd és annak csinos féltestvére, sem pedig saját felesége nem veszi komolyan.

A tragikomikus előadást először felolvasószínházi produkcióként vitte színre a Szigligeti Társulat, majd közkívánatra az állandó repertoár része lett, 2016-tól kezdődően. A bemutató óta eltelt csaknem négy évben a Bányavirág több magyarországi és romániai fesztiválon vett részt, és Partium, valamint Székelyföld több településén is megfordult.

A közönségtalálkozóra a belépés ingyenes, a 20.30- tól a vár nyári színpadán kezdődő előadásra jegyek a színház jegypénztárában, valamint online, a biletmaster.ro oldalon kaphatók. A szervezők továbbá felhívják az érdeklődők figyelmét, hogy az előadásra a márciusi Bányavirágra megváltott jegyek is érvényesíthetők. A szervezők kérik, hogy az érvényesítéshez fáradjanak be személyesen a jegypénztárba, vagy keressék a színház munkatársait a 0259/401- 140-es (jegypénztár), illetve a 004-0772-298-994-es (Miklós Irén közönségszervező) telefonszámon.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában