Lakodalom a mi utcánkban is

Lakodalom a mi utcánkban is
Nagyvárad után Érmihályfalván is bemutatták a Holnap Kulturális Egyesület gondozásában megjelent Lakodalom van a mi utcánkban című kötetet, melynek két helyi társzerzője is van.

Február elején mutatták be Nagyváradon és egy hónappal később már az érmihályfalvi érdeklődők is kézbe vehették a Holnap Kulturális Egyesület kiadásában megjelent Lakodalom van a mi utcánkban című kötetet. A szervezők által ötletesen családias hangulatúvá varázsolt kultúrházban Gheri Judit könyvtáros köszöntötte elsőként a megjelenteket, majd Nyakó József polgármester tette ugyanezt, felelevenítve, hogy pár évvel ezelőtt milyen sikeres bemutatkozó estet tartott Érmihályfalva Nagyváradon, az egyesület szervezésében. Szűcs László a kiadó nevében mondta el, hogy hogyan is jutott el a megfogalmazása szerint az Erdély és a Partium legfontosabb vidékeinek folklórkincsét mentő kiadvány a megjelentetésig.

Társszerzők

A továbbiakban Pásztai Ottó, akinek gyűjtése adja a kiadvány gerincét, emlékezett arra, hogyan is kezdte gyűjtést és milyen viszontagságok után jutott az anyag nyomdába, majd az olvasókhoz. (A részletekről már beszámoltunk a februári bemutatókor.) Ezután a helyi társzerzők kaptak szót. Kovács Rozália helytörténész gyerekkorától kezdte gyűjteni például a vőfélyverseket, a ’90-es években pedig egy lapunkban megjelent helytörténeti gyűjtést kezdeményező felhívásra is válaszolt. Bokor Irén ny.tanárnő is évtizedekkel ezelőtt fogott gyűjtőmunkába, pedagógusként mindig bevonta ebbe a gyerekeket is, mintegy “élővé téve a hagyományokat”. Mindketten nagy örömmel bocsátották a kötet szerkesztőinek rendelkezésére anyagaikat.

Néptáncos násznép

A bemutató helyi sajátosságát a Nyíló Akác néptánccsoport szolgáltatta: a párok násznéppé alakulva mutattak be egy menyasszony-kikérést, majd a lakodalom táncmulatságából is ízelítőt kaptunk. Az esemény végén a szerzők dedikáltak, de a Holnap Kulturális Egyesület további köteteiből is lehetett válogatni. A Lakodalom van a mi utcánkban című kiadvány továbbra is megvásárolható Érmihályfalván, a városi könyvtárban.

Rencz Csaba



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter