Labdarúgás: kétcsoportos IV. Liga

Labdarúgás: kétcsoportos IV. Liga
Költségcsökkentés néven, illetve színvonalasabb bajnokság lebonyolítása érdekében több megyei labdarúgócsapat vezetője kérelmezi a kétcsoportos bajnokság létrehozását.

Információnk szerint a Bihar megyei labdarúgó Egyesület (BMLE) hamarosan sorra kerülő közgyűlésén javasolni fogják azt, hogy a 2011/12-es idénytől más rendszerben bonyolítsák le a Team Sport Megyei első osztályú (IV. Liga) labdarúgó-bajnokságot. A tervek szerint két 12, maximum 14 csapatot számláló csoportokban zajlanának a küzdelmek, s az alapszakaszt követően a két csoport első két helyezettje a rájátszás során döntené el az első hely sorsát. A BMLE több tagja, illetve számos csapatvezető jellezte, hogy hajlanak a változtatásra, s amennyiben megszavazzák az újítást, már idén az új bajnoki rendszer lépne életbe.

Nincs kieső

A tervek szerint, a IV. Liga idei kiírása során egy csapat sem búcsúzna a pontvadászattól, viszont az ötödosztályból nem csak a csoportelsők szereznének IV. ligás indulási jogot, hanem az első három, sőt jobb esetben (2×14 csapatos negyedosztály) az első négy helyezett is feljebb kerülhetne, természetesen amennyiben igényelné ezt a jogot. Az Érmihályfalvi Unirea (amennyiben nem jutna fel a harmadosztályba), a Váradalpári Tricolorul, a Céckei Locadin, az Alsókocsobai Izvorul, a Nagyváradi Frontiera, a Vakohi Biharea, a Papfalvi Viitorul, a Nagyszalontai Liberty, az Élesdi Crişul, a Keményfoki Victoria, a Székelyhídi Törekvés, a Nagyváradi Luceafărul II., a Bihari Cetatea, a Nagyváradi Kinder, a Bondoraszói Poiana és a Szentmártoni SK mellett olyan klubok, egyesületek csapatai lépnének egy „létrafokkal” magasabbra, amelyek rendelkeznek negyedosztályú mérkőzések lebonyolításához szükséges létesítményekkel. Ide sorolható a Nagyváradi Partium ESK, a Nagyváradi Zöld Sasok, a Margittai Viitorul, a Borsi Viitorul, továbbá a Nagyszalontai Olimpia, a Madarászi Atletico, valamint a Vaskohsziklási VSK, a Hegyközpályi FC, a Harangmezői FC, sőt a Belényesi Bihorul II. is.

Csak tervek

Mindezek persze még csak tervek, viszont néhány klubvezető elmondása szerint a tárgyalások előrehaladottak, gyűlnek az együttesek képviselőinek aláírásai, s bizonyosak abban, hogy a tervüket siker koronázza majd a BMLE közgyűlésén. A legfőbb és legelfogadhatóbb indok szerint, a kétcsoportos megoldás költségcsökkentő, ugyanis egyes csapatoknak nem kellene 100-120 kilómétereket utazni egy-egy találkozó lejátszásához…

Címkék: , ,


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .