L. Orban: Egyszínű kormányt akarunk, egyelőre egyetlen párt sem jelezte, hogy miniszteri tisztségeket akar

L. Orban: Egyszínű kormányt akarunk, egyelőre egyetlen párt sem jelezte, hogy miniszteri tisztségeket akar
Egyszínű kormányt akarunk, egyelőre egyetlen párt sem jelezte, hogy miniszteri tisztségeket akar – jelentette ki csütörtök este Ludovic Orban kijelölt miniszterelnök azt követően, hogy megbeszéléseket folytatott az új kormány megalakításáról Călin Popescu-Tăriceanuval, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) elnökével.

Orban azt mondta: ‘nagyrészt megoldottaknak tekinthetők’ azok a feltételek, amelyeket az ALDE elnöke támasztott. Hangsúlyozta: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) is egy egyszínű kormányt szeretne, és ezzel egyetértenek a többi ellenzéki pártok is. ‘Egyelőre nem voltak arra vonatkozó kérelmek, hogy valamelyik párt miniszterekkel vegyen részt a kormányban. Természetesen más szinteken nyitottak vagyunk, szakértőket, hozzáértő embereket más pártok is javasolhatnak”- mondta Orban.

A miniszterelnök-jelölt a Pro Romániával, az RMDSZ-szel és az ALDE-vel folytatott csütörtöki tárgyalások után kijelentette, hogy biztos abban, hogy a bizalmatlansági indítványt megszavazó pártok segítségével megalakítható az új kormány.

 

www.agerpres.ro