Kusza rendeletek a legeltetési szezon előtt

Kusza rendeletek a legeltetési szezon előtt
Olyan kuszák a legelőkre vonatkozó rendelkezések, hogy egyelőre nem lehet tudni azt sem, milyen dokumentumokat milyen határidőig lehet letenni a támogatások kérelmezésére, mondta Karsai Attila érmihályfalvi alpolgármester.

Az érmihályfalvi képviselő-testület még januári ülésén döntött arról, hogy az érvényes szabályok adta lehetőségével élve saját hatáskörében tartja a legelőket és február végén meg is kezdték a karbantartási munkákat (takarítás, műtrágyázás). A márciusi gyűlésen az alpolgármester már arról tájékoztatta a tanácsosokat, hogy a február 18-án megjelent Hivatalos Közlönyben napvilágot látott a 2015.02.04/78.-as rendelet, mely változásokat hoz a legelők használatában, igaz, nem egyértelműeket, mégis azt sugallja, hogy a területeket lehetőleg adják használatba a helyhatóságok. Március 23.-i dátummal megjelent a 191-es sürgősségi kormányrendelet, mely már feltételeket is előír arra az esetre, ha a helyhatóság megtartja a legelőket – ezek a kritériumoknak az alpolgármester szerint nehéz megfelelni. Karsai Attila megfogalmazása szerint az előírások kuszák, arról nem is beszélve, hogy nincs hozzájuk végrehajtási utasítás, tehát egyelőre nem lehet tudni, milyen dokumentumokat és milyen határidőig lehet letenni – akár helyhatóságokról, akár egyénekről vagy társulásokról legyen is szó – a támogatásokért.

Sajátos helyzet

Érmihályfalva más településekhez képest azért van bakafántosabb helyzetben, mert a város határaiban 3 helyen vannak legelői (állatfajtánként meghatározva). Attól függetlenül, hogy végül megtartják vagy kiadják, az önkormányzat készítteti a legelőkre vonatkozó, 10 éves használati üzemtervet – ez kötelessége, mint tulajdonosnak, és feltétele is a pályáztatásnak, ha arra kerül a sor. Az alpolgármester véleménye szerint, abban az esetben, ha használatba adják végül a legelőket, a gazdáknak állatfajtánként egységes pályázatokat lesz érdemes letenni, mert győztes csak egy lesz, nem érdemes “elaprózzák” erőiket. A fentebb elhangzott általános, illetve helyi érdekű információk megtárgyalására gyűlést hirdet az önkormányzat: április 17-én, pénteken 14 órára várják az érintetteket a Gödör rendezvényházba. A legeltetési szezon május 1-én kezdődik.

Rencz Csaba



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter