Kupadöntőt játszanak a szatmári lányok

Kupadöntőt játszanak a szatmári lányok
Hatalmas sikert jegyzett a Szatmárnémeti VSK női kosárlabdacsapata: a Román Kupa elődöntőjében 7 ponttal verte a Sepsiszentgyörgyi Sepsi BC–t és szombaton a döntőben fog játszani Târgovişte ellen.

A Szatmárnémeti Városi Sportklub az első romániai csapat, amely ebben az idényben legyőzte a Sepsiszentgyörgyi Sepsi BC női kosárlabdacsapatát. Ez soha máskor nem jöhetett volna jobbkor, mint a Román Kupa elődöntőjében. Pénteken ugyanis Dan Fleşeriu edző tanítványai 7 ponttal verték a háromszéki együttest, így ma 17 órától a finálét játsszák az MCM Târgovişte csapatával.
A lányok egyébként remekül kezdték a meccset: Pavel értékesített szabaddobásai és Hardy duplája után, másfél perc után már 4–0–ra vezetett a VSK. A Sepsi BC kétszer még vezetést szerzett (9–11, 16–17), de az első negyed végén ismét négy pontos VSK előnyt mutatott az eredményjelző (21–17).
A második negyed végén tizenegy pont is a VSK előnye (41–30), ebből a hátrányból Vescan két pontot még faragott a szünetig.
A fordulás után sem tudott felzárkózni a háromszéki együttes, a VSK pedig tovább növelte előnyét: két perccel az utolsó pihenő előtt már 59–43-as VSK vezetést mutatott az eredményjelző, az utolsó felvonás előtt pedig 59–50 volt az állás. A negyedik negyed hatodik percében pedig „kialudt a lámpa”, az eredményjelző kikapcsolt. Körülbelül tíz percet állt a meccs, míg megszerelték a drága berendezést, majd tizenkét pontos VSK-előnynél folytatódott a meccs. Ezután kapcsoltak a háromszékiek magasabb fokozatra, többször felzárkóztak hét pontra, viszont a szatmári lányok higgadtak maradtak, a Sepsi BC pedig el kellett ismerje: péntek este jobb volt a VSK.
„Még hátra van az ünneplés. A lányok nagyon jól játszottak, de nagyon kifáradtak. Ráadásul  Drăgoescu megsérült, remélem nem súlyos az esete. A döntőn az a lényeg, hogy jól játsszunk és ne sérüljön meg már senki, mivel a bajnokságban fontos mérkőzéseink következnek” – foglalta össze  Fleşeriu.
A szombati MCM Târgovişte – Szatmárnémeti VSK finálét 17 órától a TVR 3 élőben közvetíti

Román Kupa, elődöntő
Szatmárnémeti VSK – Sepsiszentgyörgyi Sepsi BC 83–76 (21:17, 20:15, 18:18, 24:26). VSK (pontok, lepattanók, gólpasszok): Claudia Pop (20, 9, 4), Povilonyte (4, 1, 0), Drăgoescu (3, 0, 0), Pavel (16, 6, 1), Urse–Ivan, Ciocan (13, 7, 4), Hardy (19, 5, 6), Diatta (8, 5, 1).
MCM Târgovişte – Bukaresti Olimpia 111–42.
További program
Szombat
15 óra, a 3. helyért: Sepsi BC – Olimpia.
DÖNTŐ, 17 óra (TVR 3): MCM Târgovişte – Szatmárnémeti VSK.