Külügyminisztérium: a kisebbségi jelképek ügyének megoldása Románián múlik

A kisebbségi jelképek használatának akadályozása ügyében kialakult helyzet megoldásának kulcsa Románia kezében van, a romániai magyarságnak jogában áll használnia szimbólumait, ezért Magyarország támogatja a székely zászló használatát – tájékoztatta a Külügyminisztérium szerdán az MTI-t.

Kiemelték, hogy ezt az álláspontot Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet is kifejtette, miután szerdán bekérették a román külügyminisztériumba. A diplomata hangsúlyozta, hogy a székely zászló használatának támogatása összhangban áll a korábbi gyakorlattal, valamint a romániai és az európai uniós jogszabályokkal is.

A közlemény szerint a diplomata arra is felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt időben több olyan eset történt, amely a hatályos román jogi szabályozással ellentétes, sérti a magyar közösség jogait, ezek orvoslását Magyarország elengedhetetlennek tartja. A nagykövet példaként említette a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) megoldatlan ügyét és a magyar nyelv visszaszorításáért tett önkormányzati intézkedéseket, amelyek orvoslását Magyarország elengedhetetlennek tartja.

A MOGYE-n 2011-ben alakult ki konfliktus az egyetem román vezetősége és magyar tagozata között amiatt, hogy az egyetem az intézményi autonómiára hivatkozva nem volt hajlandó életbe léptetni a 2011-ben hatályba lépett oktatási törvény magyar szempontból fontos előírásait. Az ügy megoldására tett kísérlet 2012 májusában a jobboldali kormány bukásához vezetett. 2012 szeptemberében Victor Ponta miniszterelnök jelenlétében kezdődtek meg az egyetem vezetői és magyar oktatói közötti tárgyalások. Az ezek eredményeként létrejött megállapodás rögzítette azt is, hogy eleget tesznek a magyar tagozaton oktatók igényeinek. A Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület ugyanakkor etnikai diszkriminációról számolt be a MOGYE-n meghirdetett állásokkal kapcsolatban. Arra hívták fel a figyelmet, hogy míg a román tagozaton 65 oktatói állást hirdetett meg az egyetem vezetősége, a magyar tanároknak mindössze 32-t, és ezért január végén kéthetes tiltakozásba kezdtek.

A Külügyminisztérium közleményében emlékeztettek arra, hogy Németh Zsolt, a tárca parlamenti államtitkára kedden részt vett Budafok-Tétény polgármesteri hivatalának rendezvényén, amelyen a hivatal épületére kitűzték a székely zászlót. Az eseményt azután szervezték, hogy a román honvédelmi miniszter a román állami jelképek elleni támadásnak nevezte a székely zászló használatát, Kovászna megye és Hargita megye kormánymegbízottja pedig megtiltotta a székely zászló kitűzését a hivatali épületekre – idézték fel. Hozzátették, Németh Zsolt arra buzdította a magyarországi önkormányzatokat, hogy szolidaritást vállalva a székelyföldi településekkel, tűzzék ki a székely zászlót.

Az államtitkár kedden azt mondta, “zászlóháború dúl” a Székelyföldön. Úgy fogalmazott: azáltal, hogy a két kormánymegbízott körlevélben tiltotta meg a székely zászló kitűzését, “szimbolikus agressziónak vagyunk szemtanúi”.

Az elmúlt hónapok romániai lépései ellentétesek az elmúlt években kibontakozott magyar-román együttműködéssel, a stratégiai partnerség értékrendjével, gyakorlatával és az EU normáival is – mondta Németh Zsolt.

Eddig Budafok-Tétényen kívül a főváros VII. kerülete, valamint Gyöngyöspata és Siófok tűzte ki a zászlót önkormányzati hivatala épületére. A keddi ünnepségen további önkormányzatok, köztük Pesterzsébet és Diósd képviselői vették át Székelyföld zászlaját.

Victor Ponta román miniszterelnök szerdán kijelentette, hogy Románia nem tűr el senkitől leckéket, hogyan alkalmazza a törvényeit. A román kormányfő a kormányülés elején azt mondta: “Arra kérem külügyminiszter úr, hogy mielőtt Brüsszelbe indul, adjon határozott választ, hogy nem tűrünk – tartózkodnék a nem diplomatikus kifejezéstől, de normális esetben ezeket szemtelenségeknek nevezném – de nem tűrünk semmilyen leckét senkitől arról, hogyan alkalmazzuk a törvényeket Romániában”.

A román külügyminisztérium szerdai közleményében úgy fogalmaztak, elfogadhatatlan Németh Zsolt nyilatkozata, amely ellentétben áll Románia és Magyarország stratégiai partnerségi kapcsolatával, valamint a jószomszédi viszony szellemiségével. A dokumentumban idézték Bogdan Aurescu román külügyi államtitkárt, aki tudatta, hogy országa nem fogad el ilyen “sajnálatos beavatkozásokat”, amelyek megsértik a román alkotmányos és törvényes kereteket. Aurescu szerint magyar kollégája lényegében az etnikai területi autonómia mellett foglalt állást, amit nem tesz lehetővé a román alkotmány.

Címkék: ,


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter