FRISSÍTVE: Külügy: Román áldozatai is vannak a németországi balesetnek

Akt.:
A német rendőrség szerint a busz szinte kizárólag román állampolgárságú, mezőgazdaságban dolgozó idénymunkásokat szállított.
A német rendőrség szerint a busz szinte kizárólag román állampolgárságú, mezőgazdaságban dolgozó idénymunkásokat szállított.
A külügyminisztérium közleménye szerint a Németországban balesetezett autóbusz 49 utasa közül 40-en román állampolgárok voltak. A Bohmte-Leckermühle környékén szerda délelőtt történt baleset román sérültjei közül nyolcan már elhagyták a kórházat. 

FRISSÍTÉS: Aprólékos kivizsgálásnak vetették alá a szerdán Németországban, Bohmte-Leckermühle környékén történt buszbaleset négy román állampolgárságú sérültjét, mindannyiuk állapota stabil – közölte a külügyminisztérium.

A külügyi tárca közleménye szerint a balesetben érintett autóbuszon 49 személy utazott, közülük 42-en román állampolgárok. A sérülteket a környékbeli kórházakba szállították.

“Négy román állampolgárt aprólékos kivizsgálásnak vetettek alá. Állapotuk stabil, nincsenek életveszélyben. A balesetben érintett többi személynek felületi sebeik vannak, egyeseket közülük 24 óra megfigyelés után hazaengedtek” – áll a közleményben, amely hozzáteszi, hogy csütörtök reggel Románia bonni főkonzulátusának vezetője meglátogatta a kórházban fekvő sérülteket.

“A külképviselet munkatársai állandó kapcsolatban állnak a balesetben megsebesült román állampolgárok családjával, és konzuli segítséget nyújtanak nekik” – mutat rá a külügy közleménye. 

 

A külügyminisztérium közleménye szerint a Németországban balesetezett autóbusz 49 utasa közül 40-en román állampolgárok voltak. A Bohmte-Leckermühle környékén szerda délelőtt történt baleset román sérültjei közül nyolcan már elhagyták a kórházat.

‘A berlini román nagykövetség munkatársai figyelemmel kísérik a Bohmte-Leckermühle környékén, szerdán balesetet szenvedett román állampolgárok sorsát, jelen pillanatig nyolcan közülük elhagyták a kórházat. A külügy felvette a kapcsolatot a munkáltatóval, aki arról tájékoztatott, hogy a 49 munkásból 40-en román állampolgárok’ – írja a külügy közleményében.

A berlini nagykövetség felkészült arra, hogy konzuli segítséget nyújtson azoknak, akik ezt igénylik.

‘A baleset áldozatainak azonosítása hosszas folyamat. A külügy állandó kapcsolatot tart a helyi hatóságokkal’ – olvasható a dokumentumban.

A bajba jutott román állampolgárok Románia berlini nagykövetségétől kérhetnek konzuli segítséget a következő telefonszámokon: + 49 30 21239555, +49 30 21239514, +49 30 21239516.

A DPA hírügynökség és a Neue Osnabruecker Zeitung helyi napilap internetes kiadása szerint, hat személy súlyosan megsérült Alsó-Szászországban, amikor egy román idénymunkásokat szállító autóbusz felborult.

A német rendőrség szerint a busz szinte kizárólag román állampolgárságú, mezőgazdaságban dolgozó idénymunkásokat szállított.

A balesetre 10 óra 30 perc körül került sor, amikor a Bad Essen és Schwagstorf közötti úton, Bohmte-Leckermühle közelében, az autóbusz kicsúszott az útról és felborult.

 

www.agerpres.ro